Négy évtizede nem volt ilyen magas az infláció Németországban
ĀAz energia és az élelmiszerárak növekedése is tovább gyorsult
ĀAz energia és az élelmiszerárak növekedése is tovább gyorsult
ĀAz infláció emelkedése világszintű, a pénzromlás elleni harc elsősorban a jegybank feladata, de a maga eszközeivel a kabinet is tesz ellene
ĀHétindító. Előtérbe kerülhet az orosz–ukrán háború hatása, ami miatt elmaradhat a kamatemelés, amelyet eddig pont a pénzromlás átmeneti jellegére hivatkozva halasztottak el
ĀAz áremelkedés ütemének gyorsulását az energiaárak, a munkaerőköltség és a használati eszközök drágulásának kombinációja okozza
ĀMolnár Dániel úgy véli, hogy a jelenlegi környezetben az energiaárak mesterséges növelése sem klímavédelmi, sem egyéb szempontból nem indokolt
ĀA következő két év kilátásai az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus alakulásától és az olajáraktól függnek
ĀHétindító. A kiskereskedelmi forgalom volumenét lassítja a pénzromlás, bár az év eleji jelentős béremelések miatt így is növekedésre lehet számítani
ĀAz október közepi árakat jelentő beavatkozás havonta több ezer forintos megtakarítást jelent. A további lépésekkel együtt a kormány összesen mintegy három százalékponttal fogta vissza az infláció mértékét
ĀA kiegészítő emelésig is javítja a nyugdíjasok jövedelmi helyzetét az idén teljes mértékben visszaépített és már kifizetett 13. havi nyugdíj
ĀA magyar adat régiós szinten az alacsonyabbak között található, Csehországban és Lengyelországban is nagyobb léptékű drágulást várnak, a háború hatása világszintű
ĀHarminc bázisponttal emelte egyhetes betéti kamatát az MNB
ĀA baloldal összevissza beszéde és felelőtlen követelései az egész országra, a magyar emberekre, a gazdaságra és az árakra is veszélyesek – mondta Varga Zoltán
ĀA Fidesz szerint a baloldal összevissza beszéde és felelőtlen követelései a magyar emberekre, a magyar gazdaságra és az árakra is veszélyesek
ĀMNB: Az éves infláció februárban 0,4 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek, illetve az iparcikkek árindexének növekedése magyaráz
ĀAz árstopok hatása jelentős, az intézkedések három-négy százalékponttal is visszafoghatják a fogyasztói árindexet
ĀHétindító. Ha a nemzetközi helyzet tovább súlyosbodik, nem zárható ki az alapkamat növelése sem
ĀÚjabb igazolást nyert, hogy korábban is és jelenleg is a magyar forint kedvezőtlen mozgását alapvetően nemzetközi tényezők okozzák
ĀAz ármaximálások egy ember átlagos havi kiadásának 15,2 százalékát érintik, az élelmiszerár-plafon jótékony hatása először a februári adatokban jelenik meg
Ā„A magyar válságkezelés egyik érdekes eleme, hogy elértük az 1998-ban célul kitűzött 7 százalékos GDP növekedést”
ĀHétindító. Idén a béremelkedés dinamikus, az inflációt érdemben meghaladó mértékű lehet
ĀA növekvő üzemanyagárak megfékezése érdekében a kormányzat a hatósági árak bevezetése mellett döntött, amely módszer a rezsi esetében bevált
ĀA magyar kormány az utóbbi időben meghozott inflációellenes intézkedései között döntött a lakossági jelzáloghitelek kamatának rögzítéséről
ĀMolnár Dániel szerint az infláció letörése a jegybank feladata, ez a kamatemelések révén már meg is kezdődött, azonban a hatás nem azonnali, és a kínálati oldalt kevéssé érinti
ĀCsak így tudjuk fékezni az inflációt és Európa eladósodását
ĀA vagyoni helyzet javulásának köszönhetően az egyének, családok előre lépése abban is világosan megmutatkozik, hogy egyre többeknek van autójuk
ĀA rezsicsökkentés miatt továbbra is jogszabályban rögzített díjszabás garantálja az alacsony energiaárakat
ĀA kormány a rezsicsökkentés fenntartásával, az élelmiszerárstoppal, a benzinárstoppal és a kamatstoppal védi a lakosságot
ĀTöbb intézkedés történt a világszinten rekordokat döntő infláció káros hatásainak mérséklésére is