Díjesővel zárult a XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
ĀA Fesztivál Plusz - Győztesek gálája című előadás a következő hetekben még látható
ĀA Fesztivál Plusz - Győztesek gálája című előadás a következő hetekben még látható
ĀA magyar nemzet mindig képes bizonyítani összetartozását
ĀKétszázhetven új munkahely a magyar kormány támogatásával
ĀIllés Boglárka szerint számos olyan nagyberuházás van, amelyek 2025-ben már meg is kezdik a termelést
ĀNehéz időszakokban a magyarság egy irányba húz, ha baj van, összetart
ĀSzerinte az eszkalációt el kell kerülni
ĀA Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára egy Kolumbiában rendezett nemzetközi konferencián hangoztatta ezt
Ā„Magyarország képes olyan racionális döntéseket hozni, amelyek valóban a magyar nép érdekeit tükrözik”
ĀTengervíz-sótalanító üzemet épített a két ország
ĀA kormány a magyar választópolgárokért felel, az ő biztonságukért, ezért számára elsődleges, hogy a békét jelentő álláspontja mellett kiálljon
ĀAz államtitkár a 19. Kurultáj hagyományőrző rendezvény megnyitóján szólalt fel
ĀSzáz iraki hallgatónak ajánlanak fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon
ĀAz új közvetlen járat indítása összhangban van a két ország törekvésével
ĀMagyar–ukrán ifjúsági konferencia zajlott Budapesten
ĀAlapvető célunk az, hogy az élelmiszerellátás minél nagyobb hányadban magyar forrásból valósuljon meg – vélekedett
ĀA tárcavezető kiemelte, a csapat tovább fiatalodik, és a lendület továbbra is garantált marad
ĀA politikus szerint felmerül, hogy Európán kívüli érdekek is megjelennek a balliberális képviselők munkálkodásában
ĀIllés Boglárka kiemelte, hogy az ülésen nem beszéltek érdemben arról, hogy a brüsszeli szankciók milyen hatást gyakorolnak az európai gazdaságra
ĀA budapesti Fidesz és a Fidelitas közös, Corvin közben tartott megemlékezést
Ā Varga Judit: A kormány azért dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat - Hollik: Szükség van a rendkívüli jogrendre - Fidesz: Ne a magyarok fizessék meg a háború árát! - Felfüggesztették Szabó Tímea mentelmi jogát
ĀIllés Boglárka felszólította a momentumos politikust, hogy vállalja a tetteiért a következményeket, hiszen ha hazudott, akkor nem kérheti a választásokon az emberek bizalmát
ĀA jelenlegi kormánnyal ellentétben a Gyurcsány vezette baloldal nem törődött a fiatalokkal - emlékeztetett Illés Boglárka +VIDEÓ
ĀAz elsődleges célunk megvédeni azokat az eredményeket, amelyeket 2010 óta a nemzeti kormány elért – hangsúlyozta Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Faktumban
ĀMárki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje lemigránsozta a határon túli magyarokat, majd kitiltotta közösségi oldaláról az ezt szóvá tevőket
Ā„A Fideszen kívül más párt nem mutat fel alternatívát”
ĀFidesz-születésnap