Pörög a migránsbiznisz a magyar–szerb határ mentén
ĀA helyiek leginkább a folyamatos lövöldözésre, az embercsempészekre és az állandósuló félelemre panaszkodtak
UNICEF: Háromszáz gyermek vesztette életét idén a földközi-tengeri átkelés közben
ĀEz kétszerese a tavalyi év első hat hónapjában regisztráltnak
Csaknem ezren érkeztek Lampedusára egy nap alatt
ĀA sziget túlzsúfolt menekülttáborában már több mint kétezren lehetnek
Svédországba a migránsok mehetnek, a focisták nem
ĀA hatóságok elutasították a Camps Bay FC csonka családban élő tinijátékosainak vízumkérelmét, mert csak az anyjuk írta alá a papírokat
Több mint háromszáz migráns tűnt el az Atlanti-óceánon
ĀA segélyszervezet kapcsolatban van az utasok hozzátartozóival, akik egyelőre nem kaptak hírt rokonaiktól
Lemondott Mark Rutte holland kormányfő
ĀA koalícióban áthidalhatatlanak bizonyultak a nézeteltérések migrációs ügyben, és a négy párt közösen arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges a megállapodás
Giorgia Meloni: Az Európai Uniónak elsősorban a migráció megállításra kellene összpontosítania
ĀA tárgyalásokat követően úgy nyilatkozott, hogy ha a migránsok már Európában vannak, szerinte az unió soha nem lesz képes „valódi megoldást találni” a helyzetre
Szlovéniában a Novo Mesto-i rendőrség kevesebb mint egy nap alatt három embercsempészt vett őrizetbe
ĀAz országba illegálisan belépő személyek ellen folyamatban van az eljárás – olvasható a közleményben
Migránsok és helyi lakosok összecsapásában életét vesztette egy tunéziai férfi
ĀA tájékoztatás szerint az utóbbi napokban több erőszakos incidens is volt a helybéliek és a Szaharától délre eső országokból származó migránsok között
Vigyázó szemek
ĀEgy kanadai szerző, bizonyos Mathieu Bock-Côté a franciaországi események első néhány napja után leírta, hogy nem polgárháborús, annál sokkal súlyosabb a helyzet, Franciaország ostrom alatt áll
Adj a tótnak szállást!
ĀHa rajtam múlna, én meghívnám egy hosszú hétvégére az Európai Bizottság hölgykoszorúját a déli magyar határszakaszhoz
Több mint nyolcszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
ĀPénteken 224, szombaton 319, vasárnap 255 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel
Több mint 20 ezer migráns veszett a tengerbe 2014 óta
ĀAz ENSZ menekültügyi főbiztossága zavaros magyarázkodásba kezdett az illegális bevándorlók megsegítéséről
Elvérzik az Európai Tanács migrációs megállapodása a magyar–lengyel ellenálláson
ĀEmmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Charles Michel európai tanácsi elnök hiába győzködte Orbán Viktort és Mateusz Morawieckit
Megyszégyenült Ursula von der Leyen Tunéziában
ĀAz embercsempészet legális vállalkozássá vált Észak-Afrikában
Szerbiába induló rendőri kontingenst búcsúztatott Rétvári Bence
ĀMint mondta, egész Európában Magyarország védi a leghatékonyabban Európa határait
Egyetértés a visegrádi négyek között: Az illegális migráció kezelését hatékonyabbá kell tenni
ĀA pozsonyi találkozón az illegális bevándorlás kezelésének lehetőségei, a Nyugat-Balkán kérdése, az ukrajnai helyzet, illetve az EU zöld megállapodása is terítékre került
Orbán Viktor: Van megoldás a migrációra, csak az EU nem akarja megvalósítani + VIDEÓ
ĀA miniszterelnök elmondta: áttekintették az orosz-ukrán háború kérdését is, de - mint mondta - nem az a cél, hogy ez a téma legyen a közös együttműködés középpontjában
Kevés migráns érkezik – panaszolja az egyik bevándorláspárti szervezet vezetője
ĀAz SOS Mediterranée azt követeli, hogy Olaszország nyissa meg az összes kikötőjét a bevándorlók előtt, és költsön többet az ellátásukra
Berlin még szélesebbre tárta a kapukat az illegális migránsok előtt
ĀAz ellenzék szerint csak az ellátórendszer és nem a munka lesz vonzó
Elfogtak egy embercsempészt az M1-esen
ĀA román állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást
Európai Bizottság: a migrációkezelés sikeréhez a szolidaritás és a felelősség közötti egyensúlyra van szükség
ĀAz EU elkötelezett amellett, hogy átfogó fellépést dolgozzon ki az életveszélyes migrációs útvonalakon lehetséges halálesetek megelőzésére
Tunéziai emberkereskedő: A nyáron mindennap indítjuk a migránsokkal teli hajókat Olaszország felé
ĀSzerinte a rossz idő akadályozta az indulásokat, de amint a tenger ismét nyugodt lesz, az átkelések folytatódnak
Franciaország jelentős összeggel segíti Tunéziát az illegális migráció megfékezésében
ĀA francia belügyminiszter közölte, hogy a tunéziai hatóságoknak átnyújtott egy névsort is olyan személyekkel, akiket szeretnének visszatoloncolni Tunéziába
Az ENSZ az embercsempészek elleni szigorú fellépést sürgeti a görög hajóbaleset után
ĀGörögország az Európai Unióba vezető egyik fő migrációs útvonal a Közel-Keletről, Ázsiából és Afrikából érkező migránsok számára
A németek többsége szerint hazájukat túlterheli a menekültek beáramlása
ĀA ZDF Politbarometer nevű kutatássorozata alapján a menekültbevándorlás körüli kérdéseket egyre fontosabbnak tartja a lakosság
