Másfél évszázados napi rekordot ért el a hóvastagság Moszkvában
ĀA Ványa ciklon a havi rendes csapadékmennyiség 30 százalékát zúdította a városra
ĀA Ványa ciklon a havi rendes csapadékmennyiség 30 százalékát zúdította a városra
ĀSzoros összefüggést lehet kimutatni az időjárási viszonyok és az akut szív- és érrendszeri megbetegedések között
ĀEközben az ország északnyugati csücske teljesen kimaradt a csapadékból
ĀA hét elején többször kell esőre számítani, és kedden akár 12 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is előfordulhat
ĀVasárnap délelőtt már csak Baranya és Tolna vármegye egyes járásaiban volt elsőfokú riasztás gyenge ónos eső veszélye miatt
ĀPiros riasztást adtak ki Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegye hét járásárában
ĀVasárnap újabb csapadék érkezik
ĀPénteken döntően az ország középső harmadában, míg szombaton nagy területen borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható
ĀElsősorban a Dunántúlon, valamint Budapesten és környékén okoz fennakadást a havazás
ĀA „havas flottájuk” folyamatosan takarítja a futópályákat, a gurulóutakat és az előteret
ĀA Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint az éjszaka többször is riasztották fakidőlésekhez a tűzoltókat
ĀEurópa nyugati és középső részei fölött ciklonrendszerek találhatóak
ĀA folyamatos felmelegedés azt jelenti, hogy a szélsőséges időjárási események még gyakoribbá és intenzívebbé válnak
ĀCsütörtök reggelig 10 centit meghaladó hóréteg alakulhat ki a fővárosban
ĀNagy területen alakulhat ki 5-15 centiméteres vizes, tapadó hóréteg
ĀA rendőrség arra kéri a sofőröket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek
ĀTöbbek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható
ĀA férfinek nem volt hova mennie, ezért aludt az autóban
ĀNem is keveset, nyugaton-északnyugaton 15-20 centi is hullhat
ĀMoszkvában a hótakaró vastagsága elérte a 36 centimétert, ami rekordnak számít a 145 éve tartó orosz meteorológiai megfigyelések történetében
ĀAz osztrák hatóságok lavinaveszélyre figyelmeztettek a hegyekben, ahol több mint fél méter hó hullott szombat óta
ĀTöbbfelé kell havazásra, havas esőre, esőre számítani, reggelente sokfelé lehet fagy
ĀA Moszkvai Állami Egyetemnél a hó 24-25 centiméteres, ami februárra jellemző érték
ĀMünchen nemzetközi repülőtéren egy hatalmas hóvihar miatt minden járatot leállítottak