Nyugaton felhős, keleten szeles idő várható
ĀA Dunántúl felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, majd a déli óráktól megvastagodik a felhőzet
ĀA Dunántúl felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, majd a déli óráktól megvastagodik a felhőzet
ĀHétfőn ismét több hullámban várható csapadék
ĀGyenge hidegfront vonul át, de összességében többnyire napos idő várható kevés felhővel
ĀPrognózis hétfőtől vasárnapig
ĀAz aktuális időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen
ĀAz ország északkeleti felén, kétharmadán szakadozik, csökken a felhőzet
ĀA kelet felé helyeződő szakadozott felhőzetből záporeső még előfordulhat
ĀHazánk délkeleti felén fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet
ĀA kormányfő köszönetet mondott a MÁV-Volán Csoport Haváriaközpontjában dolgozóknak a kitartó munkájukért
ĀA front felhőzete napközben kelet felé vonul, várhatóan késő estére hagyja el az északkeleti országrészt.
ĀA villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is
ĀA nap első felében az ország délnyugati felén időnként még fátyolfelhők szűrhetik a napsütést
ĀA délutáni órákban a gomolyfelhők időszakosan jobban össze is állhatnak, majd estére fokozatosan csökken a felhőzet
ĀNyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet
ĀA záporok, zivatarok, heves széllükések nyomán tíz foknál is többel eshet vissza a hőmérséklet