A jövő hét közepén ismét csapadékosabbá válik az időjárás
ĀHétfőn országszerte napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül
ĀHétfőn országszerte napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül
ĀA János-hegyen óránkénti 87,8 kilométeres, erősen viharos széllökés is előfordult
ĀA déli óráktól nyugat, délnyugat felől csökken a felhőzet
ĀNyugat felől felhő-, illetve egy széteső, gyengülő félben lévő csapadékzóna halad kelet felé
ĀA légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak helyenként élénkül meg a szél
ĀFőként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben eshet
ĀAz előrejelzés szerint ismétlődő, országos esőre és lehűlésre van kilátás
ĀSokat süt majd a Nap, de északkeleten továbbra is maradnak tartósan borult tájak, ott délutánra szűnik meg teljesen a csapadék
ĀKeleten még eshet, a Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést
ĀHétfőn általában erősen felhős vagy borult idő várható, az északkeleti harmadban délelőtt, késő délután a Dunántúl nyugati felén lehet szakadozottabb a felhőzet
ĀA reggel még felhős tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában gomolyfelhős, napos idő várható
ĀNapos, csapadékmentes időre számíthatunk, kevés fátyol- és gomolyfelhővel
ĀNapos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű
ĀA hét végén némileg csökken a nappali felmelegedés, és 29–34 fok között alakulnak a maximumok
ĀA fátyolfelhőzet, illetve a helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés mellett legalább többórás napsütés várható
ĀA napos idő mellett fátyol- és gomolyfelhők lesznek az égen, utóbbiakból csak kis eséllyel fordulhat elő egy-egy helyen zápor, zivatar
ĀA János-hegyen csak 23 Celsius-fokig hűlt le a levegő
ĀVasárnap napközben már 33-38 Celsius-fokos csúcshőmérsékletre kell készülni
ĀHidegfront vonul át, így a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal
ĀMár délelőtt is kialakulhatnak záporok, zivatarok, de nagyobb számban majd délután, elsősorban az ország északnyugati, nyugati felén várható csapadék
ĀAz előrejelzés szerint a következő 36 órában Magyarország időjárását egy lassú mozgású hidegfront előtt érkező meleg-nedves szállítószalag alakítja
ĀEz a napi rekord az idén megdőlt, ugyanis 23,7 Celsius-foknál nem volt hidegebb