A kínai elnök Vietnamba látogatott a kétoldalú kapcsolatok fellendítésének céljából
ĀA kétnapos látogatás során a felek megvitatják a kínai–vietnami kapcsolatok fejlesztését
ĀA kétnapos látogatás során a felek megvitatják a kínai–vietnami kapcsolatok fejlesztését
ĀHszi Csin-ping kínai államfő a Tiaocsütaj állami vendégházban fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét és Josep Borrellt, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét
ĀAz Európai Uniónak sem áll szándékában elszakadni Kínától
ĀAljakszandr Lukasenka belarusz elnök hétfőn Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel
ĀKiemelte, hogy a kínai nép mindig emlékezni fog Kissingerre
ĀAz elnök kiemelte, meg kell erősíteni a szellemi tulajdonjogok, valamint a Kínában élő külföldiek és a külföldi finanszírozású vállalkozások jogainak védelmét is
ĀA világ, amelyben élünk, egy olyan konfliktus felé halad, amilyen még nem volt (nem is lehetett) az emberiség történelme során
ĀHszi Csin-ping kínai elnök és Kisida Fumio japán miniszterelnök kétoldalú egyeztetést tartott
ĀHszi Csin-ping és Joe Biden amerikai elnök egy év után először találkozott újra személyesen
ĀAz amerikai elnök szokásához híven mintha máshol járt volna a megbeszélésen
ĀRengeteg lehetősége van az együttműködésnek – állapította meg
ĀUtoljára 2022 novemberében, a G20-országcsoport Bali szigetén tartott csúcstalálkozóján beszéltek egymással
Ā„A Föld elég nagy a két országnak arra, hogy sikeresek legyenek. Az egyik ország sikere lehetőség a másik számára”
ĀA kínai elnök, Hszi Csin-ping megérkezett a városba, ahol kétoldalú tárgyalásokat folytat majd Joe Biden amerikai elnökkel
ĀAz előkészületek része volt a hajléktalantáborok, valamint a jelenlétükre utaló egyéb jelek eltávolítása is
ĀTöbb mint egy év után találkozhat Biden és Hszi, a kínai elnök pedig hat év után először látogat Amerikába
ĀJoe Biden és Hszi Csin-ping San Franciscóban ül le négyszemközt egyeztetni
ĀMegnyitó beszédében Hszi kijelentette: örömmel látja, hogy a kínai–ausztrál kapcsolatok „a javulás és fejlődés helyes útjára léptek”
ĀAz áruk és szolgáltatások importja a következő öt évben eléri a 17 billió dollárt
ĀA Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök azt hangoztatta a találkozón, hogy a globális kihívások kezelésén az Egyesült Államoknak és Kínának közösen kell dolgoznia
ĀEmlékeztetett arra, hogy a mostani látogatáson a magyar delegáció tíz területen is új együttműködési megállapodást írt alá a kínai kormányzattal
ĀVang Ji kínai külügyminiszter a héten Washingtonban tárgyal
ĀKína gazdasága 1991-ben a világ tizenegyedik legnagyobb gazdasága volt, de ma már az USA után a második helyen áll
ĀHiába a teljesítmény, hiába Sanghaj és Sencsen csodája, nem volt még olyan ország a világtörténelemben, amelyet annyiszor temettek volna gazdasági értelemben, mint Kínát
Ā„Teljes sikernek” nevezte a kezdeményezés tizedik évfordulóját ünneplő fórumot Vang Ji kínai külügyminiszter
ĀAz orosz elnök nem mondott el mindent
ĀHszi Csin-ping és Orbán Viktor találkozójára reagált a Dallasi Egyetem Politikatudományi Tanszékének egyetemi docense
ĀA 2013-ban indult nagyszabású kezdeményezés körvonalai fontos konkrét beruházásokhoz vezettek