Idén már több intézkedés volt a határsértőkkel szemben, mint tavaly egész évben
ĀFokozódott az országba bejutni szándékozók agresszivitása is
ĀFokozódott az országba bejutni szándékozók agresszivitása is
ĀA csoportok tagjai ellenőrzésük során tunéziai, afgán, marokkói, szomáliai, szír, indiai és pakisztáni állampolgárnak, valamint palesztinnak vallották magukat
ĀEmellett elfogtak nyolc határsértőt az ország belsejében, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult
ĀAltisztavatást tartottak a Hősök terén - Méltányos bért ígért a katonáknak, rendőröknek és határvadászoknak a kormány
ĀTöbb mint száz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében az éjszaka és két embercsempészt is elfogtak
ĀNagyon sok helyütt szerveződtek olyan rendszerek, csoportok, amelyek eldöntötték, hogy Európában akarnak életteret nyerni maguknak – fogalmazott Földi László a Faktumban
Ā„Keletről a háborús menekülteknek joguk van belépni az országba, délről viszont továbbra sem engedjük be az illegális migránsokat, ezért szükség van határvadász egységek létrehozására”
ĀTöbb mint száz határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében az éjszaka
ĀA helyszíni beszámolók szerint afgán és pakisztáni migránsok támadtak egymásra fegyverrel, legalább hat sérültet ápolnak kórházban
ĀEgy embercsempészt is elfogtak a rendőrök
ĀMár annyi illegális bevándorló próbált Magyarországra jönni, mint Székesfehérvár lakossága + VIDEÓ
ĀKatonai tiszteletadás mellett fogadtak a debreceni Kossuth Laktanyában
ĀEgyre agresszívabbak a betörési kísérletek a déli határszakaszon - mutatott rá a miniszter
ĀA feltartott csoportok tagjai ellenőrzésük során tunéziai, afgán, török, pakisztáni, marokkói és szír állampolgárnak vallották magukat
Ā„Nincs olyan körülmény, ami arra mutatna, hogy ez a nyomás véget fog érni”
ĀHuszonnyolc rendőrnek okoztak sérülést
ĀGerhard Karner szerint meg kell fontolni az EU-n belüli határellenőrzés újbóli bevezetését
ĀA balesetben több ember megsérült, a furgon 20 éves montenegrói sofőrje ellen pedig embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás
ĀLőfegyverekkel felfegyverkezett illegális bevándorlókról tett közzé hőkamerás felvételeket a magyar kormány + VIDEÓ
ĀA magyar rendőrök cseh kollégáikkal, valamint a katonákkal és polgárőrökkel együttműködve egy embercsempészt is elfogtak
ĀPénteken 477, szombaton 539, vasárnap 553 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át a határzáron
ĀPénteken 487, szombaton 498, vasárnap 424 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át a határzáron
ĀA feltartóztatott csoportok tagjai szír, marokkói és tunéziai állampolgárnak vallották magukat
ĀAz elfogottak szír, pakisztáni, libanoni és afgán állampolgárnak vallották magukat
ĀA EU a migrációs és menekülthelyzettel kapcsolatos kiadásoknak csak a két százalékát fedezi
ĀA hatóságok elfogtak egy moldáv embercsempészt is, aki 13 szír állampolgárt szállított