Idén is átadták a Jedlik Ányos-díjat
Ā„Mindent megteszünk azért, hogy mindaz a tudás, elszántság és kreativitás, amely a magyar koponyákban és szellemi frissességben rejtőzik, utat és lehetőséget kaphasson”
Ā„Mindent megteszünk azért, hogy mindaz a tudás, elszántság és kreativitás, amely a magyar koponyákban és szellemi frissességben rejtőzik, utat és lehetőséget kaphasson”
ĀBeszámolt arról is, hogy a magyar egyetemek egyre feljebb lépnek a nemzetközi rangsorokban
ĀKőkonferencia zajlott Pilisvörösváron
ĀAz államtitkár hozzátette, a nyitottságot ahhoz képest kell értékelni, hogy eddig teljes elutasítást tapasztaltak az Erasmus+ programban való részvétellel kapcsolatban
ĀMásfél évtizeddel ezelőtt a világ 25 legjobb innovátora között 12 európai állam volt, ez a szám mára már nyolcra csökkent
ĀA program révén nemcsak munkahelyeket őriznek meg, de újakat is teremtenek, cél, hogy minél többeket bevonzzanak a munkahelyekre
ĀAz államtitkár az UniSpace diplomaátadó ünnepségén mondott beszédet
ĀHozzátette, a modell biztosítja a magyar nemzet és gazdaság jövőképességét és szuverenitását
ĀA Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára kiemelte, országosan 96 milliárd forint áll rendelkezésre a szakképzés modernizációjára
ĀA szakképzés kulcsa, hogy a munkaerőpiac jelenlegi és jövőbeni igényeire készítse fel a fiatalokat
ĀA szakképző iskoláknak nyújtott fejlesztések országszerte 18 szakképző centrum 31 intézményének 34 helyszínét érintik
ĀA mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit mutatták be az EdTech Summit Hungaryn kiállításon
ĀAz elmúlt években a kormány a versenyképes felsőoktatási rendszer kiépítését tűzte ki célul
ĀAz államtitkár az elérendő célok között említette, hogy 2030-ra egy magyar egyetem bekerüljön a világ legjobb száz egyeteme közé
ĀHankó Balázs kiemelte, hogy a belföldi hallgatók többsége már ma is olyan egyetemekre jár, amelyek a világ élvonalához tartoznak
ĀA programból a magyar egyetemekkel partnerségben lévő külföldi egyetemek kutatási költségeit is finanszírozza a kormány
ĀHankó Balázs kiemelte: a programból a magyar egyetemekkel partnerségben lévő külföldi egyetemek kutatási költségeit is finanszírozza a kormány
ĀTizenkét hazai egyetem szerepel a világ egyetemeinek legjobb öt százalékában
ĀA felsőoktatási intézmények mellett bemutatkoznak a szakképző intézmények és a gazdasági szereplők is
ĀA kormányzat az elmúlt években sikerrel újította meg a felsőoktatást
ĀHankó Balázs közlése szerint a múlt héten fogadta el az Országgyűlés a felmenő rendszerben induló újítást, amely megkönnyíti az egyetemre való bejutást
ĀA Debreceni Egyetem mellett felkerült a listára a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is
ĀAz államtitkár sikeresnek értékelte a szakképzés 2020-as megújítását
ĀAz államtitkár kiemelte, a műszaki és informatikai területen diplomát szerzőkért például „kapkodnak” a munkaerő-piacon
ĀA Magyar Táncművészeti Egyetem azt a célt tűzte ki, hogy az elkövetkező években Európa legjobb táncművészeti egyeteme legyen
ĀA jövőre induló program mintegy nyolcezer diáknak és oktatónak biztosít csereprogramban való részvételi lehetőséget
ĀA világon egyedülálló oktatásban vehetnek részt a magyar orvostanhallgatók
ĀIdén 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvettek száma tavalyhoz képest