Gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt a kétéves gyerek halála miatt
ĀAz eljárás idején szabadlábon védekezhet
ĀAz eljárás idején szabadlábon védekezhet
ĀAz 17 éves szülő egy nyírségi anyaotthonban él legkisebb gyermekével
ĀHalála után a város egy nagy, kőből készült dombormű formájában emlékművet állított polgármesterének a Szent István-templom mellett
ĀMűve a többi között a Lélektür, a Hiányjelek, a Roncshíd, a Beatrice leveleskönyve, a Van remény?, valamint a Sodrásban
ĀA Győri Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset bekövetkeztének okát és a körülményeket
ĀÜtközési energiaelnyelő berendezéssel felszerelt teherautóba akkora erővel rohant bele egy külföldi kamionos
ĀA rendőrség a kisfiú halálának körülményeit foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt büntetőeljárásban vizsgálja
ĀÚjabb áldozatot szedett a ritka fertőzés, amely szinte mindig halálos kimenetelűvé válik
ĀEgy tehergépkocsi borult fel Hejőkürt közelében, a sofőr a helyszínen elhunyt
ĀMeghalt egy férfi csütörtök este a gyorsforgalmi úton – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete
ĀNem telik el úgy hét, hogy ne halnának meg ártatlan emberek
ĀA rendőrök az egész országban egy percre bekapcsolták a szolgálati autókon a kék lámpát és a szirénát
ĀA kisteherautó sofőrje olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt
ĀAz egészségügyi hatóságok hangsúlyozták, hogy az otthonukban életüket vesztő covidbetegek számát nem ismerik
ĀA rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták – közölte a police.hu
ĀAz épületben két kutya is elpusztult
ĀTöbb százan akartak bejutni jegy nélkül
ĀA sebesültek között egy rendőr is van
ĀA fiatal hölgy az Eötvös DSE NBI-es csapatában is játszott, kiemelkedő volt strandröplabdában
ĀNem várt tárgyak egy baleset után
ĀA Vidámparki-tó szűrőrácsán akadt fenn a nő teteme
ĀOlyan súlyosan bántalmazta élettársát Szegeden egy férfi, hogy az asszony belehalt sérülésekbe
ĀItt jönnek a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggel közzétett adatai
ĀÉletjeleket nem mutató emberről érkezett bejelentés koraeste