Jótékonysági futás a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokért
ĀA tavasz egyik első nagy szegedi élményfutására a szervezők több ezer futó jelentkezését várják, a bevételekből pedig az Ágota Alapítványt és ezáltal a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat támogatják majd
Gulyás Gergely: Ha valaki gyermekek sérelmére követ el bűncselekményt, semmilyen kegyelemben nem részesülhet
ĀA baloldal az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar családtámogatási rendszer kiépítését megakadályozza
Szánthó Miklós: Pedofiloknak nincs mentség, nincs bocsánat, nincs kegyelem!
ĀMinden jogi kiskaput be kell zárni, és még erősebb jogi védvonalakat kell kiépíteni
Koltay András: A biztonságos internet illúzió, de lehet növelni a biztonságot
ĀA gyerekek azt gondolják, mindent tudnak az internetről, de valójában csak egy nagyon szűk szegmensét használják
Az OTP Bank is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz
ĀFülöp Attila azt mondta, hogy a csatlakozó cégek három hónapon keresztül saját munkatársaikkal segítik a részt vevő fiatalokat
Nacsa Lőrinc: A magyarok többsége kiállt a gyermekek védelme mellett
ĀA magyar emberek elsöprő többsége elutasította az LMBTQ-lobbit a nemzeti konzultációban, és a gyermekeink védelme mellett tette le a voksát – mondta a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfőn
Brüsszel nem a magyar kormánnyal áll konfliktusban, hanem az emberekkel
ĀA konzultáció a meglévők megerősítése mellett új nemzeti egyetértési pontokat is a felszínre hozott
Szentkirályi Alexandra: A magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett
ĀA konzultáció részletes eredményeit közzéteszik a kormány hivatalos online felületein
Hidvéghi Balázs: Katarina Barley átlépett egy határt
ĀDiktatúra, ha valakit azért akarnak elhallgattatni vagy megvonni a szavazati jogát, mert eltérő véleménye van valamiről
Csatlakozott a Fővárosi Nagycirkusz az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz
ĀA programhoz már több gazdasági társaság csatlakozott
Fülöp Attila: Összefogás alakult ki a gyermekvédelem mögött
ĀAzt tanácsolta a fiataloknak, mindig bízzanak magukban és segítőikben
Fülöp Attila: A kormányzat kiemelten támogatja a gyermekvédelmet
ĀIdén az ellátási és nevelési ellátmányt 25 százalékkal emelték meg
UNICEF: Még mindig csaknem 70 millió gyerek él szegénységben a világ leggazdagabb országaiban
ĀA fűtött otthon hiánya fenyegetést jelent a gyerekek testi és mentális jóllétére.
Fülöp Attila: A gyermekvédelemben az állam és a gazdasági szereplők összefogására van szükség
ĀSzerinte a gyermekvédelem, a nehézségek mellett az összefogás példája is lehet
NMHH: Minden gyermeket megillet a biztonságos online környezethez való jog
ĀA hatóság jogsegélyszolgálata az Internet Hotline (IH) azon dolgozik, hogy az internet biztonságosabb hely legyen a kiskorúak számára is
Családmentő, gyermekvédelmi mintaprogram indul az online biztonságért
ĀAz egyre jobban terjedő digitális fejlődés és az okoseszközök negatív hatásai a családokon csapódnak le
Rétvári Bence: A kormány számára a gyermek a legfontosabb
ĀElengedhetetlen a gyermekek védelme az online térben is
Szentkirályi Alexandra: Gyermekeink védelme is téma lesz a nemzeti konzultációban
ĀA magyar gyermekvédelmi törvény az egyik legszigorúbb Európában
A gyerekektől is lophatnak személyes adatokat a kiberbűnözők
ĀJellemzően személyes adatokat gyűjtenek, majd eladják a dark weben
Gépfegyverrel vigyáz fürdőző gyerekeire Robert C. Castel
Ā„A gyermekvédelem fogalma új tartalmat kap” – írta a szakértő
A gyermekeket érintő cyberbullying veszélyeire figyelmeztet az NMHH
ĀA magyar gyermekeknek és fiataloknak is volt már része online bántalmazásban
Fülöp Attila: Jövőre négyszer annyi jut szociális és gyermekvédelmi feladatokra, mint 2010-ben
ĀRámutatott, hogy minden szociális munkában az a legfontosabb, hogy „hogyan lehet adni valakinek közösségi kapcsolati biztonságot”
Fülöp Attila: A hatékony gyermekvédelemhez szakemberekre, civilekre és cégekre is szükség van
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy kevés szó esik arról, mi történik a fiatalokkal, miután kikerülnek a szakellátásból
Hidvéghi Balázs gyermekvédelmi ügyben tett bejelentést a budapesti főispánnál
ĀLevelében a gyermekvédelmi jogszabályok betartását és gyermekek védelmét célzó hatósági intézkedések mielőbbi megtételét kéri a főispántól
Rétvári Bence: A gyerekek biztonsága a legfontosabb
ĀIdén is megrendezésre kerül a Biztonság Hete című rendezvény
Médiatudományi intézetvezető: A digitálisan együtt töltött idő is nagyon fontos a családokban
ĀNyakas Levente kifejtette, hogyan épül fel és hogyan viszonyul a szabályozás a gyermekvédelemhez
Tuzson Bence: A gyermekvédelem a legfontosabb
ĀSzerinte a kormány sikerének titka, hogy az emberek véleményére alapozza a döntéseit
Komoly büntetést kaphat a YouTube a hirdetései miatt
ĀA gyermekeknek készült tartalmak egy részén olyan reklámokat futtat a platform, amiket nem lenne szabad
