Varga Mihály: Rekordmértékben nőttek a beruházások
ĀKilenc hónap alatt 7800 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az országban +VIDEÓ
ĀKilenc hónap alatt 7800 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az országban +VIDEÓ
ĀUniós átlag felett
ĀHétindító. A Századvég várakozásai szerint az éves alapú növekedés 7,7 százalék, míg a negyedéves alapú bővülés 1,3 százalék lehetett a harmadik negyedévben
ĀSchanda Tamás rámutatott, az SZTE ma élen jár a felsőoktatás megújításában
ĀA tavaly felhasznált forrásmennyiség a 2009-es tétel több mint két és félszerese, mintegy 771 milliárd forint volt
ĀMagyarországon foglalkoztatási, negyedéves gazdasági növekedési és beruházási rekordot is sikerült dönteni
ĀAz ITM törvényjavaslata megteremti a kétszer tizenöt százalékos béremelés jogszabályi hátterét
ĀMagyarországot az idén csak két ország előzheti meg
ĀSzijjártó: A magyar gazdaság úgy megerősödött az elmúlt 10-11 évben, hogy még a pandémia idején is nőni tudott
ĀGyörgy László: Az egyetemi ökoszisztéma fejlesztésére 2600 milliárd forint áll rendelkezésre
ĀHétindító. Tárgyalások jönnek a globális minimumadóról
ĀAz erőteljesen visszalendülő növekedés és a szintén erőteljes középtávú kilátások elősegítik az államháztartási konszolidációt és az államadósság-teher csökkentését
ĀA Kisfaludy program keretében nettó 4,83 milliárd forintos beruházás valósul meg
ĀA bevételek 10,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát
ĀMNB: Az infláció megugrott azokban az országokban, ahol újraindult a gazdaság
ĀAz IMF ma tankönyvi példaként ajánlja más országoknak a magyar gazdaságpolitika megoldásait
ĀAz előrejelzésben foglaltak alapján az OECD a növekedést támogató laza monetáris politikai eszközök alkalmazásának folytatását javasolja a kormányoknak
ĀA Magyar Nemzeti Bank 4,6-4,7 százalékra emelte az inflációs és 6,5-7 százalékra a GDP várakozását
ĀA miniszter a Biztonság hete országos rendezvénysorozat központi megnyitóján mondott beszédet
ĀEgyebek mellett a nyugdíj- és egészségpénztárak tevékenysége is felértékelődött
ĀMunkahelyeket ment és a környezetet is védi a vasúti áruszállítás támogatása
ĀAz autóipar rekordteljesítménye hozzájárul ahhoz, hogy a GDP idei növekedése elérhesse az 5,5 százalékot + GALÉRIA
ĀAz új papíripari képzés karrierlehetőséget biztosít Dél-Dunántúl régió fiataljainak
ĀLondoni elemzők erőjelzése szerint jóval a várt 6,2 százalékos GDP-növekedés felett lesz a magyar gazdaság
ĀA legerőteljesebb növekedést négy negyedév csökkenés után a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás mutatta több mint hetven százalékkal
ĀAz idei második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt GDP az egy évvel korábbihoz és 2,7 százalékkal az előző negyedévhez képes
ĀHétindító. Az első becslés alapján a GDP a nyers adat szerint 17,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit
ĀA GDP-növekedés mértéke a jelek szerint akár 7 százalék körül is lehet éves szinten