„Történelmünk, kultúránk, szellemi örökségünk forog kockán több évtizede”
ĀA Macronnak nyílt levelet író nyugalmazott tábornokok szerint Franciaországban a helyzet súlyos, és a politikai vezetés nem mérte fel eléggé, mennyire
ĀA Macronnak nyílt levelet író nyugalmazott tábornokok szerint Franciaországban a helyzet súlyos, és a politikai vezetés nem mérte fel eléggé, mennyire
ĀA franciákat és a németeket is megelőztük
Ā„Milyen eszközöket vethet be Emmanuel Macron francia elnök kormánya a szekularizmus megerősítéséhez a közoktatási intézményekben?”
ĀAz az egészségügyi dolgozó, aki nem áll be a sorba, elesik a fizetésétől, és elveszti az állását
ĀNicolas Bay: Az ország szívét támadták meg öt éve Nizzában, a helyzet katasztrofális, Emmanuel Macron kormánya nem teszi meg a szükséges lépéseket
ĀMarine Le Pen konzervatív vetélytársait ostorozta kampányának indítóbeszédében, de bízik a saját győzelmében
ĀA CNews sztárriporter és szerkesztője Éric Zemmour, a 2022-es választások egyik lehetséges független jelöltje
ĀA szavazók harmada voksolt
ĀA voksolásra jogosult csaknem 48 millió polgár mindössze 12,66 százaléka járult vasárnap délig az urnákhoz a második fordulóban
ĀA hétvégén tartják a keveseket megmozgató regionális választások második fordulóját, Emmanuel Macron elnök pártja több helyen eleve be sem jutott a döntőbe
ĀA férfi 2017-ben késsel támadt katonákra a Louvre Múzeumánál, miközben azt kiabálta, hogy „Allahu akbar!”
ĀVisszatérhet a Republikánusok önbizalma a jövő évi elnökválasztásra készülve
ĀA francia regionális választásokonkomoly sikert értek ela jobbközép köztársaságiak, Emmanuel Macron pártja viszont gyengén szerepelt
ĀHárom régió vezetését is megszerezheti a jobboldali Nemzeti Tömörülés, a szociáldemokraták viszont már a vasárnapi első fordulóban leszerepelhetnek
ĀMerkel és Macron a közös sajtótájékoztatót követően munkavacsora keretében tárgyalásokat folytat egymással
ĀKétszer annyiért és környezettszennyezőbb változatban, de beszerezhetik a korszerű vadászrepülőket
ĀA Brexit nem hozta meg a polgároknak az országhatárok effektív védelmét, mutat rá egy napokban készült jelentés
ĀA férfi személyazonosságáról és indítékáról egyelőre semmit sem tudni + VIDEÓ
ĀAz elfogottakat terrorizmus finanszírozásával gyanúsítják
ĀA Nemzeti Tömörülés egyre népszerűbb vezetője, Marine Le Pen korábban még a kilépésért kampányolt, ma már inkább megreformálná az együttműködést
ĀA kétszeres Oscar-díjas színésznő lesz a nyitógála díszvendége
ĀKaotikus a maszkviselés szabályozása a franciáknál, a svédeknél pedig legfeljebb mától lehet számítani a járványügyi korlátozások enyhítésére és a gondtalan sörözésre
ĀA franciáknál még számos olyan tiltás van érvényben, melyekről mi már megfeledkezhettünk
ĀEgy rendőrnő életveszélyesen megsérült
ĀA jobboldal szerint az elnök akciója infantilis és méltatlan bohóckodás