Borsodi bravúr
ĀA Diósgyőr ferencvárosi győzelme több hosszú sorozatot is lezárt az NB I.-ben, a zöld-fehérek hatvanegy veretlen hazai bajnoki után kaptak ki
Az első és az utolsó helyezett játssza az NB I. első 2021-es mérkőzését
ĀSzergej Rebrov csapatánál alig volt mozgás, a válogatott csatár Varga Roland távozott, viszont érkezett érte „cserébe” az MTK-tól Katona Máté és Gera Dániel
Kubatov: Az FTC mindig balliberális kormányok alatt került bajba
ĀAz FTC klubelnöke évet értékelt + VIDEÓ
A világ legjobbjai között van idén a Fradi-tábor
ĀA zöld-fehér drukkerek 2020-ban is kitettek magukért – VIDEÓ
Az a cél, hogy jövőre is BL-csoportkörben játsszon a Ferencváros
ĀOrosz Pál: Természetes, hogy mindig fölé kell célozni
Tokmac távozna a Fradiból, de szerinte sokat kérnek érte
Ā„Úgy érzem, itt az ideje a következő lépésnek”
Nem sikerült a bravúr, kikapott a Fradi Kijevben
ĀHiába játszott jól, 1-0-s vereséget szenvedett a Dinamo otthonában a magyar csapat, így búcsúzott az európai kupaporondtól
Rebrov csalódott a mérkőzés eleje miatt
Ā„A második félidőben már elégedettebb voltam, de persze ekkor már csoda lett volna a pontszerzésünk”
Lenyomta a Barcelona a Fradit az első félidőben
ĀA Ferencvároshoz képest űrfocira kapcsolt a foghíjas Barcelona az első játékrészben, a másodikban voltak magyar lehetőségek is, de 0-3 a vége - GALÉRIA
Szilágyi Liliána kihagyja a nyári szezont, és a tokiói olimpián sem indul
ĀMegértő volt a Fradi
Messi nélkül jön Budapestre a Barcelona
ĀTer Stegen és Coutinho is kimarad a Fradi elleni keretből
Tanár volt, a szó minden értelmében
ĀLakat Károly, aki ma lenne százéves, a második világháború történetéről írta doktori disszertációját, aztán a csatákról kérdezte a néphadsereg főtisztjeit
Rebrov: Kiemelkedőt nyújtott az egész csapat
ĀDibusz Dénes szerint megérdemeltek volna egy pontot - Andrea Pirlo is megdicsérte a Fradit
Elképesztő bombával verte a Honvédot a Fradi
ĀA zöld-fehérek továbbra is veretlenek a bajnokságban + VIDEÓ
A Ferencváros egy félidő alatt lerendezte a Mezőkövesdet
ĀA listavezető Ferencváros magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesdet
Rebrov: Nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget
ĀElsősorban a harmadik és a negyedik bekapott gól miatt volt elégedetlen a Ferencváros vezetőedzője a Juventus elleni mérkőzés után
Komoly kapus és védelmi hibákkal kapott ki a Fradi a Juventustól
ĀNagyon elkerülhető gólokat kapott a Ferencváros a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, de Boli révén legalább a becsületgól megvolt
Döntetlent játszott a MOL Fehérvár a Ferencvárossal
ĀA bajnok megszerezte a vezetést az első félidőben, a házigazda fehérváriak büntetőből egyenlítettek + VIDEÓ
A száz éve elhunyt Springer Ferencre emlékeztek
ĀKubatov Gábor: Olyan egyesületté tette a Ferencvárost, amelyben rang volt sportolni
Rebrov: Rászolgáltunk az egy pontra
ĀCsapata második félidei játékával elégedett a Ferencváros edzője - Dibusz Dénes úgy fogalmazott, hogy adtak egy félidő előnyt a Dinamónak
Bravúros pontszerzés: Kétgólos hátrányból állt fel a Fradi a Dinamo Kijev ellen
ĀÓriásit küzdve ért el 2-2-es döntetlent hazai pályán a magyar bajnok +VIDEÓ
Szigorú járványvédelmi szabályok a Fradi hazai BL-meccsein
ĀA lelátó 30 százalékára engednek csak szurkolókat, 60 fertőtlenítőpontot állítanak fel és maszkokat is osztanak a drukkereknek - A Dinamo két játékosa is elkapta a koronavírust
Koeman szerint túlzás volt Piqué kiállítása
ĀA Barcelona vezetőedzője úgy véli, csak sárga lappal kellett volna büntetni a Tokmacot lerántó hátvédet
Tokmac: Megmutattuk, hogy jogosan vagyunk itt
ĀA Fradi legjobbja mellett Dibusz Dénes és Sigér Dávid és a vezetőedző, Szerhij Rebrov is nyilatkozott a Barcelona elleni mérkőzés után
A végére bedarálta a Fradit a Barcelona
ĀKüzdött és tisztességgel helyt állt a magyar csapat, de Messiék könyörtelenül kihasználták a hibákat és emberhátrányban is 5-1-re győztek +VIDEÓ
Megérkezett Barcelonába a Ferencváros
ĀA zöld-fehérek kedden este lépnek pályára a Barca otthonában a Bajnokok Ligája nyitókörében
Hétfőtől lehet jegyet venni a Ferencváros hazai mérkőzéseire
ĀCsak kettő vagy három mérkőzésre szóló BL-bérleteket értékesítenek
