Indul a Kós Károly Program!
ĀAkár 1 millió forint vissza nem térítendő támogatás a hazai nemzetiségeket bemutató tájházakra
ĀAkár 1 millió forint vissza nem térítendő támogatás a hazai nemzetiségeket bemutató tájházakra
ĀA rendezvény célja a szórakozás mellett, hogy fórumként is funkcionáljon a néptáncegyüttesek és alkotók számára
Ā„Nincs az országnak nagyobb összekötő ereje a magyar kultúránál”
ĀVégre felfedte volna magát a legendás vízi lény?
ĀA bicentenárium alkalmából egész éves programsorozatot indít a KIM
ĀA tárlat az író egész életét végigkíséri
ĀAz Ausztráliában őrzött értékes anyagok között Kodály Zoltán és Bartók Béla művei is megtalálhatók
ĀA világ legrangosabb színpadain mutatkoztak be
ĀAz augusztus 18-i fesztiválnyitó gálaműsor az Itthon, Nyíregyházán címet viseli
ĀA fesztiválokon a soknemzetiségű tájegységből a 20. században elszármazott népcsoportok hagyományőrzői találkoznak
ĀA Sámánösvényen című dokumentumfilm vetítésével és a fa szimbolikájáról, valamint a Dozmati regösénekről szóló előadással folytatódik a Schmidt Éva Emlék-idő sorozat
ĀA Folkszilveszter idén is várja a műfaj szerelmeseit
ĀA szerdai ünnepség színhelye a Pécsi Nemzeti Színház
ĀA jubileum alkalmából Havay Viktória fordításában jelenik meg idén Gaal György kétszáz éves könyve
ĀA folklór jövője: konstrukciók és adaptációk párhuzamos jelenléte