Árcsökkentésre készül több mint 150 német energiaszolgáltató
ĀA kormány csökkentette a földgáz áfáját és országszerte érvényes kedvezményes bérletet vezetett be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben
ĀA kormány csökkentette a földgáz áfáját és országszerte érvényes kedvezményes bérletet vezetett be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben
ĀEgy fantomcég is feltűnt az ügyben
ĀKülönösen „a gáz-, az áram- és az elektronikus kommunikációs hálózatok” sérülékenyek a szabotázsakciókkal szemben
ĀA háztartások májustól is az eddigi árakon juthatnak áramhoz és gázhoz
ĀSzomszédunk a földgázfogyasztását a tavaly októberi adatok szerint 86,8 százalékban tudta hazai forrásokból fedezni
ĀSzijjártó Péter: Minél inkább el van zárva egy ország a tengertől, annál inkább függ a környező energetikai infrastruktúrától
ĀMás országoktól szerezték be a földgázt
ĀAz Eurostat kimutatása szerint a gázfogyasztás a legnagyobb mértékben Finnországban csökkent
ĀFolytatódott az áramfogyasztás tizenegy hónapja tartó csökkenése is
ĀAz MVM Csoport biztosíthatja minden hazai távhőtermelő számára a működéshez szükséges földgázt
ĀAz EM intézkedése mintegy 1200 jogosult számára jelent könnyebbséget
Ā1,6 milliárd köbméterrel több az egy évvel korábbinál
ĀTöbb mint 1,9 milliárd köbméter védett állami földgáztartalék segíti a megfelelő felkészülést az ősszel kezdődő újabb fűtési szezonra
ĀAz amerikai áramtermelésben nő a megújuló energia aránya, de továbbra is a földgáz a legfontosabb
ĀEredményes volt a takarékos működés
ĀA kormány a rezsivédelmet egész évben biztosítja a magyar családok számára
ĀBrüsszelnek is el kell végeznie a „házi feladatát”
ĀNémetország eddig jól vészelte át a telet
ĀAz állami, önkormányzati és egyházi intézmények a korábbi döntés alapján péntek éjféli határidővel választhatnak a jelenlegi szerződésük szerinti árindexált helyett rögzített árakat
ĀA stratégiai partnerség szintjére emelkedik Azerbajdzsán és Magyarország kapcsolata
ĀA tárolókban lévő 3,98 milliárd köbméternyi földgáz a 2022-es éves lakossági fogyasztás 109,5 százaléka
ĀA kormány továbbra is eltökélt a rezsivédelem fenntartásában
ĀTovábbi jelentős termelőberuházással számolnak
ĀDecember 5-én lépett életbe a tengeri szállítású orosz kőolajra vonatkozó uniós embargó
ĀAz Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint a magyar családok a nemzetközi energiaválság dacára változatlanul a legolcsóbban kapják a földgázt
ĀOroszország készen áll arra, hogy a Jamal–Európa gázvezetéken újraindítsa a szállítást Európa felé
ĀOmánban az olajkitermelés mára meghaladja a napi egymillió hordót
ĀA földgáztárolók töltöttsége történelmi csúcson van, de mínusz tíz Celsius-fokos hőmérsékletnél már jelentősen emelkedik a fogyasztás, ami ellátásbiztonsági kockázatot jelent
ĀVersenyképes díjak a nagyfogyasztóknak