Jordánia az első döntős az Ázsia-kupán
ĀA jordániai csapat már az elődöntős szerepléssel is története legnagyobb sikerét érte el
ĀA jordániai csapat már az elődöntős szerepléssel is története legnagyobb sikerét érte el
ĀA Mol az egyik legnagyobb támogatója a magyar labdarúgásnak, kiemelt partnere a magyar szövetségnek (MLSZ) és a férfi válogatottnak
ĀA Ferencváros és az MTK 223. alkalommal csap majd össze az élvonalban
ĀHosszabbítás után tizenegyesekkel harcolta ki az elődöntőbe jutást a dél-afrikai válogatott
ĀSzerdán góllal tért vissza a sérülésből felgyógyuló játékos
ĀNagy könnyebbülés volt számára, hogy viszonylag gyorsan eldőlt a sorsa
ĀAz OTP Bank Ligában jelenleg az utolsó helyen áll a Kisvárda, de Révész Attila biztos a bennmaradás kiharcolásában
ĀA Pisától a szintén másodosztályú Speziához került
ĀMindent elmondott a pincérnő a Manchester United vedelő klasszisáról
ĀAz olasz szakembernek 2026. január 1-ig szól a szerződése
ĀA büntetőpárbaj második sorozatában mindkét együttes rúgója hibázott, azt követően viszont egészen a kilencedik körig minden rúgás góllal zárult
ĀA 32 éves holland futballista szerint a játékosoknak nehéz feldolgozniuk, hogy a német vezetőedző elbúcsúzik nyáron a Vörösöktől
ĀMeglehetősen bizarr jelenettel zárult a török másodosztályú Genclerbirligi és a Sakaryaspor mérkőzése
ĀA korábbi szövetségi kapitány fiának bejegyzését rengetegen lájkolták és kommentelték
ĀA Liverpool szerda este a Fulham vendége lesz a Ligakupa-elődöntő visszavágóján, vasárnap pedig a Norwich Cityt fogadja az Anfielden az FA Kupában
ĀJanuár 1-jén, a Newcastle ellen szenvedett combsérülést a magyar középpályás
ĀA Roma öt döntetlennel és hét vereséggel áll a kilencedik helyen a Serie A tabelláján
ĀA meccs alaphangját gyorsan megadták a madridiak, miután Vinicius Jr. előbb a hetedik, majd a tizedik percben is betalált
ĀAz angol listavezető megmentője lehet a magyar középpályás
ĀApait-anyait beleadva, páros lábbal szállt bele verbálisan Szoboszlai Dominikba a minap Rio Ferdinand
ĀA hétvégén a 17. fordulóval folytatódik a német első osztályú labdarúgó-bajnokság
ĀHa minden a tervek szerint alakul, akkor már nem kell sokat várni