Novemberben kerül a mozikba a Magasmentés című magyar film
ĀA film egy akciókkal teli hőstörténet, egy apa és fia története, valamint látlelet egy reményt vesztett városról
A Semmelweis vetítésével kezdődik a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál pénteken
ĀA Variety a premier kapcsán részletes írást szentelt az új magyar filmnek
New Yorkban tartották a Semmelweis-film világpremierjét
ĀKoltai Lajos rendező a vetítésen az MTI-nek elmondta, hogy nem tudományos filmet akart készíteni, hanem az embert, Semmelweis Ignácot akarta bemutatni
Az elfeledett autóversenyző címmel film készült a magyar zseniről
ĀA Szilas Continental Stúdió munkája bemutatja a tragikusan korán elhunyt versenyző pályafutását, amely az 1980-as években hihetetlenül ígéretesnek indult
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét két kategóriában is díjazták a Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon
ĀA film október 5. óta látható a magyar mozikban
Garázsban találtak meg egy Star Wars-filmkelléket, rekordáron adták el
ĀA kelléket évtizedek óta nem találták
Magyar filmesek alkotásait díjazták Varsóban és Sitges-ben is
ĀAz Elfogy a levegő című alkotásért Moldovai Katalin rendező a varsói nemzetközi filmfesztiválról az elsőfilmes verseny fődíját is elhozta
Bejelentette visszavonulását a kétszeres Oscar-díjas színész
ĀA 90 éves színész szombaton köszönt el
Orbán Viktort belecsempészték a népszerű mozifilmbe +VIDEÓ
ĀA videó a sejtelmes, „Viktorral a jövőbe” címet kapta
Tarr Béla életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától
ĀAz Európai Filmdíjak 36. díjátadó ünnepségén veheti át a rendező december 9-én Berlinben
Angelina Jolie alakítja Maria Callast a legendás énekesről szóló életrajzi filmben
ĀHangsúlyozta, hogy nagyon komolyan veszi a szerepét, mert felelősséget érez a világhírű szoprán örökségének megőrzéséért
A székelyföldi medvetámadásokról szóló film nyerte a Filmtettfeszt fődíját
ĀA 9. alkalommal meghirdetett erdélyi magyar filmes versenybe, a Filmgaloppba idén nyolc dokumentumfilmet válogattak be
Október 13. és 20. között rendezik a 16. Koreai Filmfesztivált Budapesten
ĀHuszonnégy friss dél-koreai filmmel és közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket
Magyar animáció lett a legjobb a strasbourgi filmfesztiválon +VIDEÓ
ĀEsélyes a 2023 legjobb fantasztikus filmjét illető Arany Méliès-díjra
Kiderült, hogy bánik a magyar stábtagokkal a Budapesten forgató Johnny Depp
ĀNem volt panasz a színészre
Először nyerte el spanyol női rendező a San Sebastian-i nemzetközi filmfesztivál fődíját
ĀA legjobb rendezésért a tajvani Tzu-Hiu Peng és Ping-Ven Vang alkotópárost jutalmazták
A Netflix októberre is tartogat új premiereket és új sorozat évadokat
ĀA hónap elején érkezik a sokak által várt Beckham életrajzi film, majd 24-én Az elveszett város Sandra Bullock főszereplésével
Őrületes kutyarekord: soha ennyi eb nem mozizott egyszerre
ĀA korábbi rekordot tavaly októberben állították fel
A játszma nyerte a legjobb filmnek járó díjat a pármai fesztiválon
ĀAz olaszországi nemzetközi filmfesztivált 11. alkalommal rendezték meg a múlt héten
Országos premierrel és közönségtalálkozóval kezdődik a bűnügyi filmfesztivál Kecskeméten
ĀA szeptember 21. és 24. között megrendezendő filmfesztivál négy napján számtalan interaktív kísérőrendezvény, családi nap és kiállítás is várja az érdeklődőket
Vasárnap estig ingyenesen látható három klasszikus magyar film a Filmión
ĀCsütörtöktől vasárnap estig ingyenesen megtekinthető Latabár Kálmán fergeteges alakításával a frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág című bohózatban
Kettős jubileumot ünnepelnek idén ősszel a szombathelyi AGORA Savariában
ĀAz AGORA Savaria Filmszínházban szombat délután mozitörténeti kiállítás nyílik
Befejeződött az első magyar–marokkói koprodukcióban készült film forgatása
ĀA Sirokkó című film egy férfi odüsszeiájának története
Öt dokumentumfilmet és 17 fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszten
ĀA levetítendő alkotások között van az elmúlt év két animációs sikerfilmje
Két magyar elsőfilm is versenyez a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon
ĀMoldovai Katalin Elfogy a levegő című drámájának történetét megtörtént események inspirálták
Woody Allen bolondságnak nevezte a cancel culture-t
ĀAmerikában már nem nagyon dolgozhat, lehet, hogy tényleg visszavonul
Nem a bakterház, az élet dőlt rá Bendegúzra
ĀTíz éve lett öngyilkos a nagy sikerű, Indul a bakterház című film főszereplője, Olvasztó Imre
