Sikertelen volt a fidesz.hu elleni hackertámadás
ĀFidesz: Amennyiben bárki innen szerzett adatokra hivatkozik, az nyilvánvaló hamisítvány
ĀFidesz: Amennyiben bárki innen szerzett adatokra hivatkozik, az nyilvánvaló hamisítvány
ĀEgy hackercsoport állítólag azzal fenyegetőzik, hogy nyilvánosságra hozza a lementett adatokat
ĀNémeth Szilárd elmondta, az elmúlt két hónapban emelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma
ĀA Fidesz aktív és elismert tagja az IDU-nak
Ā„A gyermekeink jövője a tét”
ĀNagyon úgy tűnik, hogy védeni akarták a szexuális zaklatót. Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak - fogalmazott Halász János
ĀA pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett
ĀA nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Komáromi Zoltán nyilatkozatára
ĀA Fidesz budapesti szervezete kiáll a demonstráció résztvevői mellett
ĀSzeretnénk tisztán látni, hogy pontosan mit lehet tudni Soros György újabb Magyarország-ellenes akciójáról - fogalmazott Halász János
ĀA fenntartható fejlődés bizottságában a főpolgármester kérdéseket kapott arról, hogy mi is az a klímavészhelyzet, a válaszából pedig az derült ki, hogy semmilyen konkrét intézkedési tervük nincs - mutatott rá Böröcz László
ĀAlpolgármesteri posztokkal „fizet” a szocialista polgármester
ĀOrbán Viktor eddig kilenc alkalommal élt ezzel a lehetőséggel
ĀJanez Janša szerint nem kellene büntetni a pártcsalád legsikeresebb pártját
ĀA Fidesz szerint az ellenzék a „politikai garázdálkodást” is a képviselői beszédjog részeként kommunikálja
ĀA Fidesz sajtóközleményében reagált a korábban felmerülő hírre
ĀMiközben most az önkormányzatokban saját maguknak sorra emelik a fizetéseiket egyetlen többlettámogatást, béremelést és sem szavaztak meg
ĀAz ellenzék egyre több agressziót és trágárságot visz be az ülésekre, az eddigi fegyelmi szabályok pedig nem rendelkeztek elég visszatartó erővel, ezért kell rajtuk változtatni - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője
ĀHalász János szerint az ellenzéki párt Brüsszelben is a magyar érdekeket támadja, az Európai Parlamentben a „legvadabb bevándorláspárti szélsőliberálisok” közé tartozik
ĀDömötör Csaba: Az önkormányzati választást a Fidesz-KDNP fölényesen megnyerte, a kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg a katyvaszkoalícióba összeálló ellenzék összesen csak 1,3 milliót
ĀAz a Tóth Bertalan rója fel a köztisztviselői illetményalap megemelését, akinek az elmúlt három évben 70 százalékkal nőtt a fizetése - reagált az MSZP elnökének nyilatkozatára a nagyobbik kormánypárt
ĀHidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő Várhelyi Olivér magyar uniósbiztos-jelölt előző napi EP-meghallgatására reagált
ĀA képviselők 30 százalékkal kevesebb fizetést kapnak és az alpolgármester bére is alacsonyabb lesz
Ā„A terroristák és az illegális migráció előtt nem megnyitni, hanem lezárni kell a határokat”
ĀAz ellenzéki pártok kezdettől támadják a kormány gazdaságpolitikáját, mutat rá a kormánypárt
ĀCzuczor Gergely: Budaörs polgármestere morálisan és politikailag is megbukott, méltatlanná vált a városrész képviseletére
ĀA bevándorláspártiaknak azonban nem lenne ellenére egy minden eddiginél nagyobb migrációs hullám
ĀTóth Edina felszólalásában üdvözölte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelv módosítását
ĀBrüsszelben is megemlékeztek a nemzeti gyásznapról