Deutsch Tamás: Nekünk mindig Magyarország az első!
ĀHangsúlyozta: háborús hangulat van Brüsszelben
ĀHangsúlyozta: háborús hangulat van Brüsszelben
ĀKitért arra is, hogy a legfontosabb és legnehezebb feladat az volt, hogy a kormány kívül tudta tartani a háborún Magyarországot
ĀHangsúlyozta, hármas biztosítékot garantál a vonatkozó jogszabály a családok védelmére
ĀA pártszövetség közös jelölteket állít
ĀA Fidesz főpolgármester-jelöltje immáron a párt fővárosi első embere is
ĀA megbeszélés kiemelt témája volt az ukrajnai háború és a nyomában kialakult gazdasági válság is
ĀAz árampiaci irányelv módosítása az energiaellátás biztonságát veszélyezteti
ĀÚgy véli, a budapestieknek nincs további öt évük arra, hogy Karácsony Gergely „megpróbáljon felnőni a főpolgármesteri feladathoz”
ĀGyőzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson, és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz – mondta
ĀA Fidesz–KDNP egy „most vasárnapi” EP-választáson ugyanúgy 47 százalékot szerezne, mint a február végén készített utolsó felmérésük szerint
ĀDeutsch Tamás: Minden korábbinál durvább támadásokkal szemben kell majd megvédeniük Magyarország szuverenitását
ĀA volt államtitkár Hollik Istvántól veszi át a stafétát
ĀA politikus szerint felmerül, hogy Európán kívüli érdekek is megjelennek a balliberális képviselők munkálkodásában
ĀA Magyar Hírlap szalagcíme így számolt be az 1990-es március 25-i választások eredményéről. Első: MDF, a második: SZDSZ, a harmadik: FKGP
ĀA politikus fotókat is közölt Mansfeld Péter nyughelyéről és emléktáblájának koszorúzásáról
ĀA politikus kiemelte, nemcsak Brüsszelben, hanem Budapesten is változás kell
ĀTizenhárom fontos kérdésben várják a véleményeket a napelemektől a rezsicsökkentésen át az elektromobilitásig
ĀLeszögezték: a választók akaratát elfogadják és tiszteletben tartják
ĀA Magyar Társadalomkutató érdekes felmérést tett közzé
Ā„A polgármesternek tisztáznia kell magát a korrupciós vád alól!”
ĀA Fidesz közleményben reagált a DK ötszázmilliárd forintos költségvetési átcsoportosítási kezdeményezésére gyermekvédelmi célokra
ĀSok szempontból megtisztelő, hogy az ember neve felmerül egy ilyen pozícióban – közölte lapunkkal
ĀA fejlesztések a város több pontján valósulnak meg
ĀA politikus szerint a lépés aláássa a közép-európai országok versenyképességét, és egyértelműen szembemegy az uniós jogszabályokkal
ĀElmondása szerint, ha hiba van, akkor annak van következménye
ĀA DK elnöke évértékelőjében ismét csak arról beszélt, hogy céljuk a hatalom megszerzése bármi áron
ĀA kormánypártok két éve kitartóan a béke pártján állnak, és továbbra sem fogják hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba – jelentette ki
ĀA Ligetvédők miatt kipusztult platánfa helyett ültetett Borbély Ádám új „csemetét”
ĀA frakció felhívta a polgármester figyelmét, hogy a költségvetés elfogadásának határideje március 15
ĀDeutsch Tamást javasolják továbbá a kormánypártok EP-listavezetőjének