A kormány célja, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz legjobb innovátora közé kerüljön
ĀHankó Balázs kiemelte, hogy az egyetem, a kutatóhely és a piaci szereplők összekapcsolását szolgálja a Neumann János Program
ĀHankó Balázs kiemelte, hogy az egyetem, a kutatóhely és a piaci szereplők összekapcsolását szolgálja a Neumann János Program
ĀKatonákat akarnak küldeni, ez egészen nyilvánvaló, és általános sorozásról beszélnek már európai dimenzióban, emlékeztetett a szóvivő
ĀEgy applikációfejlesztés miatt csúszik az ügy, 15 ezer ember ingyenes utazása kerül veszélybe
ĀNégy évre elosztva harmincmillió forint támogatást biztosít a szervezőknek az önkormányzat
ĀAz intézményfejlesztési program a szakképzési rendszer megújítását szolgáló kormányzati tervek egyik fontos pillére
ĀAz intézkedések közül kiemelte az otthonteremtési támogatásokat
ĀEmlékeztetett arra, hogy a bevándorlással kapcsolatban 2015-ben szintén egyedül voltak a magyarok
ĀKözölte: Az elmúlt napok történései is azt mutatják, hogy hihetetlen nagy a háborúpárti nyomás
ĀA kormány számára kiemelten fontos, hogy a gyermekek oktatása a lehető legmagasabb színvonalon folyhasson – hangoztatta
ĀA június 9-i választások tétje az, hogy a pécsiekkel közösen le tudják-e zárni a Gyurcsány-korszakot – jelentette ki
ĀA politikus szerint megfigyelhető, hogy egyes tagállamokban erősödnek a magyar kormányerőkhöz hasonlóan gondolkodó jobboldali pártok
ĀEzt az európai uniós statisztikai mutatók igazolják
ĀSzijjártó Péter arra emlékeztetett, hogy Grezsa István már bizonyított a kormányzati munkában
ĀAzt javasolta: „A kilóra megvett háborúpárti baloldaliak helyett küldjünk Brüsszelbe békepártiakat!”
ĀAz elmúlt időszakban teljesen átalakult a szakképzés, és lépést tud tartani a folyamatosan fejlődő ipar igényeivel
ĀÚgy fogalmazott, a háborúban visszalőnek ám
ĀElmondta, a fejlesztés során egy háromcsoportos, harminchat férőhelyes bölcsőde épült meg a Mátészalkához közeli településen
ĀAz államtitkár a bölcsődeberuházások egyik hozzáadott értékének nevezte, hogy új munkahelyek jönnek létre
ĀSzükség van arra, hogy a honvédség meghatározó támaszpontjai gyorsan fejlődjenek
ĀEgyes uniós vezetők már a sorkötelezettség visszavezetéséről beszélnek
ĀA miniszterelnök folytatta országjárását; Esztergom mellett Solymáron, Pomázon, Szentendrén és Tinnyén is megfordult
ĀNyolcszáz polgármesterjelöltet és négyezer képviselőjelöltet indítanak a kormánypártok az önkormányzati választáson
ĀKulcskérdésnek nevezte Gál Kinga, hogy milyen lesz a választás kimenetele
ĀA képviselő mindenkit arra kért, menjen el szavazni
ĀSenki nem szereti, ha mások akarnak dönteni helyettük
ĀA fegyelmi felelősségre vonást és a büntetőjogi következményeket is kiterjesztenék a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamennyi tagjára
ĀGyengekezűséggel és átgondolatlan politika folytatásával vádolják a polgármestert
Ā„Változást Budapesten”
ĀMindenki, a NATO is tudja, hogy Ukrajna nem fogja megnyerni ezt a háborút
ĀMagyar Péter pártja teljesen átrendezte a baloldalt