A kormány a családokat szeretné erősíteni
ĀA munkáshitel a fiatalok életkezdését segíti – mondta Hankó Balázs
A Tisza Párt ismét a rezsicsökkentés ellen szavazott
Ā„Határozott kiállást javasoltunk nekik EP-képviselőjük nyilatkozata ellen”
Manfred Webernek is szüksége lehet a mentelmi jogra
ĀMenczer Tamás „megkövette” a mentelmi joga mögé bújó Magyar Pétert
Valódi intézkedésekre van szükség a lakhatási válság megoldása érdekében
Ā„Lehetne itt előre menni a lakhatási válság kezelésében, csak dolgozni kellene, meg akarni kéne”
Menczer Tamás: A jövőnkről döntünk a nemzeti konzultáció válaszaival
ĀKözös célokat kell megfogalmaznunk
Majd a georgiaiak eldöntik, hogy akarnak élni
Ā„Balliberális felebarátaink” szerint abban az országban nincs demokrácia
Menczer Tamás: Kössünk új egyezséget a magyar emberekkel
ĀNem hagyjuk, hogy Brüsszel elefántcsonttornyából mondják meg, mi a jó nekünk!
Hétfőn indul a nemzeti konzultáció + VIDEÓK
ĀA kormány a költségvetés előkészítéseként 21 intézkedést tartalmazó gazdaságpolitikai akciótervet fogadott el
New Yorkba látogat a Patrióta frakció vezetésének delegációja
ĀDeutsch Tamás szerint a találkozó fontos lépés annak érdekében, hogy a jobboldali, patrióta erők együttműködése tovább erősödjön
Szentkirályi Alexandra: A hősök a pesti srácok voltak
ĀA Fővárosi Törvényszék azonban pontot tett a kérdésre: kimondta, jogsértő, hogy közterület egy karhatalmista, Horn Gyula nevét viselje
Menczer Tamás: Mi, magyarok a nehéz helyzetekben mindig összefogunk
ĀÚj céljaink a keresetek növelése, a megfizethető lakhatás, a családok és vállalkozások további támogatása – mondta a kommunikációs igazgató
Simicskó István: A KDNP támogatja a nők közéleti szereplését
ĀA párt hitvallása szerint a társadalom alapsejtje a család
Gál Kinga: Történelmi esemény, hogy a Patrióták megtartják első csúcsértekezletüket
ĀA pártcsoport csúcsértekezlete alkalom arra, hogy tagjai egyeztessék az uniós csúcs napirendjén szereplő témákat
Nemzeti konzultációt kezdeményez a Fidesz
ĀKocsis Máté: A megbeszélés központi témája a gazdaság
Menczer Tamás: Orbán Viktor három lépése a békéhez
ĀTárgyalni kell a kínaiakkal, tárgyalni kell az oroszokkal, és tárgyalni kell a globális Dél országaival is, csak így lehet békét teremteni
A budapestiekkel továbbra sem törődik a városháza
ĀSzentkirályi Alexandra: Pozíciókra, alkukra továbbra is van pénze a fővárosnak
Idén is teljesülhetnek a kormány éves költségvetési és pénzügypolitikai céljai
ĀAmennyiben nem történik váratlan fordulat az év utolsó negyedévében, a tervezett hiánypálya tartható marad
Nagy Márton Matt Doocey-val, Új-Zéland turizmusért felelős miniszterével egyeztetett
ĀEurópa versenyképességének fokozásához együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség
Negyedik alkalommal rendezik meg a Hello Szakma pályaválasztási kiállítást Debrecenben
ĀPölöskei Gáborné kiemelte, hogy a szakképzés átalakítása négy évvel ezelőtt kezdődött, akkor indultak el a technikumok
A kazah parlament elnökét fogadta Kövér László
ĀIdén ünneplik Magyarország és Kazahsztán stratégiai partnerségének 10. évfordulóját
Deutsch Tamás tájékoztatta az EP-képviselőket Magyar Péter ügyéről
ĀAz EP-ben az a bevett gyakorlat, hogy hasonló esetekben felfüggesztik az érintett EP-képviselő mentelmi jogát
„Magyarországon nem lesz migránstábor”
ĀRétvári Bence emlékeztetett, hogy Magyarország már korábban is jelezte, hogy nem fogja végrehajtani a migrációs paktumot
Magyarország kimaradását kéri az EU menekültügyi és migrációs szabályozásaiból
ĀMagyarország továbbra is elkötelezett a schengeni övezet mellett
Navracsics Tibor: Elindul a Versenyképes járások program
ĀKözölte: a program elindításának célja, hogy nagyobb dinamikát adjanak a területi felzárkózásnak
Menczer Tamás: Magyarország meg tudja és meg is fogja csinálni a gazdasági semlegességet
ĀA Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója megállapította, hogy a válságok – Covid, háború, szankciók, energiaválság – megváltoztatták a világot
Hétfőn indul az őszi parlamenti ülésszak
ĀOrbán Viktor miniszterelnök napirend előtt várhatóan részletesen bemutatja a gazdasági semlegességről szóló terveit
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
ĀA Fidesz–KDNP szavazótábora az árvíz előtti héthez képest kettő százalékponttal, 47 százalékra emelkedett
