Letartóztatták a miskolci késelőt
ĀA 16 éves sértett mellkason szúrták egy rugósbicskával, a kórházban meghalt
ĀA 16 éves sértett mellkason szúrták egy rugósbicskával, a kórházban meghalt
ĀAz ügyészség súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a banda tagjai ellen
ĀEmberölés bűntette miatt szabott ki rá ítéletet a Pécsi Törvényszék
ĀA fiatalkorú tettes elismerte bűnösségét
ĀA vádlott felháborodott azon, hogy barátját korábban bilincsben vezették el, és elhatározta, hogy emiatt bosszút áll
ĀA legfrissebb adatok szerint a bűncselekmények több mint 70 százalékában vesznek már részt kiskorúak
ĀAz elkövető 2023 júliusa és 2024 augusztusa között a gyanú szerint több olyan lányról készített pornográf felvételeket, akik még nem töltötték be a 18. életévüket
ĀA fiatalkorú három kiskorú fiútestvérével ment át az idős nő házához, ahol korábban kisegítő munkát végzett
ĀAz elkövetők mind kiskorúak, a legfiatalabb mindössze tizenegy, a legidősebb tizenhat éves
ĀRáadásul csak véletlenül derült ki, mit tett 2022-ben
ĀA törvényszék megváltoztatta az elsőfokú döntést
ĀAz ügyészség a vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott
ĀA rendőrök ismerték a fiatalt, korábban már több eljárás is indult ellene
ĀA hat vádlott többségét felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Samuel Paty meggyilkolásában játszott szerepükért
ĀMások előtt is hangoztatta, hogy „az ölés a küldetése”
ĀA magas büntetési tétel miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye
ĀAz ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott
ĀAz ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta
ĀEmberölés kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 15 éves fiú ellen
ĀÚgy tűnik, a programozást nem lehet elég korán kezdeni
ĀA fiatalkorú lányt csütörtökön vette őrizetbe a rendőrség