Neves művészek részvételével szerveznek komolyzenei fesztivált Sepsiszentgyörgyön
ĀA kínálatban ismert és alig elérhető kortárs komolyzenei művek és alkotások is szerepelnek
ĀA kínálatban ismert és alig elérhető kortárs komolyzenei művek és alkotások is szerepelnek
ĀMindezek mellett a szervezők készülnek tudományos előadásokkal és beszélgetésekkel is
ĀA zenés programokon túl előadást tart Nógrádi György
ĀA színházi produkciók között Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztálya a Liliomot és a Merlint játssza
ĀA rendezvénysorozat szerdán este kiállításmegnyitókkal rajtol
ĀA nyitóhangversenyt június 18-án, vasárnap 17 órától a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar adja a helyi kulturális központban
ĀFellép az ír kocsmazenét játszó Paddy & The Rats is
ĀA meghívott vendégei között van Timothy Spall, Geoffrey Rush és Oliver Stone is
ĀAz eseményre mintegy 600 hajót várnak a szervezők
ĀKilencedik alkalommal rendezik meg az eseményt
ĀJúnius 8. és 10. között a veszprémi Fotonban az SZFE vizsgafilmjeit láthatják az érdeklődők a 60-as évektől napjainkig
ĀA Kojot négy lelkét április végén láthatta először a nemzetközi közönség a floridai Sunscreen Fesztiválon
ĀA fesztivál immár a harmadik rendezvénysorozat, amelyet a teátrum a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében rendez
ĀJúnius 30-tól július 2-ig immár 31. alkalommal rendezik meg az eseményt Pakson
ĀA közleményben kiemelik, hogy a fesztivált a BKV-vel szoros együttműködésben szervezik
ĀÖt koncert csendül majd fel az irodalmi és képzőművészeti programok mellett
ĀA szervezők erős szakmai háttérrel, ösztöndíjprogramokkal és a fesztivál keretében szervezett fellépési lehetőségekkel támogatják a fiatal tehetségeket
ĀA fesztivál belépői közül már 42 ezer gazdára talált, és több produkció is telt házas
ĀHét helyszínen több mint száz attrakció várja a látogatókat
ĀAz idei fesztivál csúcspontjának ígérkezik a walesi sztárénekes, Bonnie Tyler koncertje július 29-én
ĀA cannes-i fesztivál díjait szombat este adja át a zsűri
ĀJúniusban Pécsen a LOKART képzőművészeti fesztivál keretében látnak vendégül eszéki alkotókat
ĀA Fest of Fiftyt a református egyházközség rendezi
ĀA programsorozat ingyenesen látogatható
ĀA fesztiválra hét európai országból érkeznek a történetmesélés és a nézői bevonódás új formáit kereső előadások
ĀAz irodalom mellett számos összművészeti produkciót láthat majd a közönség
ĀNem lesz hiány az ízletes nedűkből