Az EU több mint egymilliárd eurót költ új védelmi technológiák és a védelmi innováció fejlesztésére
ĀA pályázati felhívások február közepén jelennek meg, a beadási határidő pedig október 16
ĀA pályázati felhívások február közepén jelennek meg, a beadási határidő pedig október 16
ĀAz erről szóló, Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot a képviselők elfogadták
ĀA főpolgármester „egy évtizednyi semmittevés után ébredt rá, hogy Rákosrendező egyáltalán létezik”
ĀIdén harmincadik alkalommal rendezik meg a fürdőfesztivált
ĀA fejlesztő megvásárolta az érintett területet
ĀA Kommunista Párt közzétette a nemzeti akciótervét
Ā„A város ma már magában hordozza az egyetemmel, a közösséggel és a térséggel együtt a régió felzárkózási esélyeit”
ĀVincze Máté: Annak a közösségnek, amely áldoz a kulturális tereire, biztos jövője is van
ĀÁtfogó járatfejlesztés zajlik a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren
ĀA fejlesztési minisztérium élére másfél év után került vissza Cseke Attila
ĀA labor így már alkalmas arra, hogy a bor forgalomba hozatalához szükséges összes vizsgálatot el lehessen végezni
ĀTavaly a közösségi közlekedés rekordot döntött Magyarországon, egymilliárd utazás történt a MÁV, a Volán és a HÉV járművein
ĀÉvente több százmilliárd tojást fogyasztanak el az emberek, ami kérdéseket vet fel az állatok jólétével és a környezettel kapcsolatban
ĀTöbbségi részesedést vásárol a GYSEV Cargo Zrt.-ben
ĀSzentkirályi Alexandra: Foglalkozzon végre a főváros is a félretolt külső kerületekkel
ĀEgy nemrégiben leállított járat indul újra útjára
ĀEddig 222 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg
ĀA Bakony-Vad Vadásztársaság dámgazdálkodása országosan és világszinten is kiemelkedő
ĀA több mint százezer aláírás olyan erős mandátum, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni Brüsszelben
ĀAz EU-nak fel kell gyorsítania a fejlett anyagokkal kapcsolatos kutatásokat
ĀNyolcvanmilliárd forint áll rendelkezésre a kutatás-fejlesztésre
ĀSzázhúsz katolikus, hatvanhat református és tizennégy evangélikus óvoda
ĀA kormányzat célja, hogy a térség a következő időszak győztese legyen
ĀCél, hogy a gyermekek a lehető legjobb körülmények között nőjenek fel
ĀAz Alföld fejlesztése fontos