Vitályos Eszter: A kormány eltökélt a bölcsődei hálózat fejlesztésében
ĀAz államtitkár kiemelte, nincs már Magyarországon olyan járás, ahol ne lenne bölcsőde
ĀAz államtitkár kiemelte, nincs már Magyarországon olyan járás, ahol ne lenne bölcsőde
ĀInnovációs ugrás és világpiaci hódító tervek az állatgyógyászatban
ĀFábián Gergely kiemelte, hogy a most készülő információs rendszer jelentősen erősíti a magyar tulajdonú vállalatokat
ĀA cég fáradhatatlanul fejleszti a terméket, nem véletlenül
ĀA honvédelmi miniszter kiemelte, lehetőség van rá, hogy valaki szerződéses katonaként, életpályaszerűen folytassa a honvédségi szolgálatot, de várják a tartalékos katonákat is
ĀCser-Palkovics András polgármester pénteken, sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás teljes egészében nemzeti forrásból jött létre
ĀElmondta, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakorvosai állították össze
ĀIdén három új helyszínnel és két kormányablakbusszal bővül a kormányzati ügyfélszolgálatok hálózata
ĀAz szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2024. május 21.
ĀFelderítési feladatokra is képes
ĀNavracsics Tibor hangsúlyozta: az Élhető városhoz hasonló beruházások célja az, hogy Magyarország az unió legélhetőbb országai közé tartozzon
ĀSzükség esetén gondoskodnak arról, hogy a gyermek fejlettségi szintjét szakértői bizottság felmérje
Ā2024-ben is folytatódhat minden idők egyik legsikeresebb kormányzati hitelprogramja, a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram
ĀFolyamatosan bővül az ország fával borított területe
ĀA női sorkatonák tömeges mozgósítását készítik elő
ĀAz ország első szociális naperőműve 2020-ban Tiszabőn kezdte meg működését
ĀA Lynx, azaz a Hiúz „korunk legmodernebb, legkorszerűbbnek tartott gyalogsági harcjárműve”
ĀEnnek csaknem egyharmada infrastruktúra-fejlesztés volt
ĀTöbb száz nyílászárót, elöregedett vezetéket és radiátort cseréltek ki, felújították a korszerűtlen fűtési rendszereket
ĀA kormány számára az a legfontosabb fokmérő egy egészségügyi fejlesztési projekt esetén, hogy a mennyire fenntartható módon szolgálja az emberek egészségét
ĀA segélyszervezet célja az, hogy munkahelyek teremtésével, gyermekfejlesztő programok indításával jobb jövőt biztosítsanak a térségben élőknek
ĀA politikus hangsúlyozta, hogy a veszélyek, járványok, természeti katasztrófák és háborúk korát éljük, ám a magyar emberek biztonsága nem szenvedhet hátrányt
ĀAz ösztöndíjprogram az ipari és technológiai ágazatok kutatás-fejlesztési igényeihez igazodva támogatja a tehetséges magyar fiatalok tudományos karrierjét
ĀBe lehet lépni fiók nélkül is
ĀAz államtitkár elmondta: a legnagyobb kihívás ma, hogy a fiatalokat és az időseket megszólítsák a sport által