Kreml: Nem befolyásolják az orosz célok elérését az amerikai rakéták
ĀAz orosz hadseregnek négy frontszakaszon sikerült előretörnie
ĀAz orosz hadseregnek négy frontszakaszon sikerült előretörnie
ĀTavaly év végén közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy békemegállapodásra szeretnének jutni
ĀA kérdés „bizonyos ideje” a lengyel–amerikai tárgyalások napirendjén szerepel
ĀOroszország szerint Ukrajna ellentámadást tervez
ĀA vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 455 ezret
ĀHazánk jól teljesít annak vonatkozásában, hogy a katonai büdzsé húsz százalékát fejlesztésekre fordítja
ĀA belga kormány ígéretet tett arra is, hogy 2025-től belga F–16-osokat bocsát Ukrajna rendelkezésére
ĀA 2022 végén elfogadott új nemzetbiztonsági doktrína értelmében öt év alatt jelentősen növelik a védelmi költségvetést
ĀAz ukrán vezérkar hétfői harci helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 431 ezret
ĀA katonai vezetés szombaton „azonnali hatállyal” felmondta az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást
ĀKiderült, hogy amit küldtek, az csak ócskavas
ĀAz Agni, amely hindi nyelven tüzet jelent, India egyik legkifinomultabb rakétarendszere
ĀA robbanószerkezet összeállításához az elkövető brit gyártmányú plasztik robbanószert és amerikai detonátort használt
ĀAz ügyben az ENSZ is vizsgálatot sürgetett
ĀA 65 éves Daniela Klettét, aki évtizedek óta szökésben volt, kedden fogták el
ĀAz egykori filmsztár legutóbb tavaly nyáron került a sajtó címlapjaira, miután a gyermekei feljelentették az élettársát
ĀNincs visszaút, ha a nyugati erők beteszik a lábukat Ukrajnába
ĀMagyarország álláspontja világos és sziklaszilárd
ĀAz orosz védelmi minisztérium hétfői közlése szerint az orosz erők elfoglalták a donyecki régióban lévő Lasztocskine települést
ĀAz ukrán védelmi miniszter szerint az ígért nyugati fegyverek fele késve érkezine az országba
ĀMűholdas terminálokat is találtak
ĀMűködésképtelenné vált a nyugati haditechnikai eszközök egy része
ĀSzámos alkatrészen keltezés is található, melyek azt mutatják, hogy az elmúlt három évben készültek
ĀHáromnapos japán látogatása során a miniszterelnök részt vett egy Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencián
ĀAz orosz erők rakétatámadást indítottak a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) ellen is
ĀTeherán 2015-ben kötött megállapodást a nemzetközi közösséggel, melynek értelmében korlátozta atomprogramját
Ā2022 januárja óta az EU több mint 88 milliárd eurós támogatást nyújtott Ukrajnának
ĀA tárca szerint az orosz erők előnyösebb állásokat foglaltak el Donyeck környékén és a donyecki régió déli részén