La Liga: hatgólos döntetlent játszott a Granadával a Barcelona
ĀA katalán együttes a második félidőben kétszer is hátrányba került, és ugyan mindkétszer egyenlíteni tudott, a győzelmet nem tudta kiharcolni
135 milliót ér az a szalvéta, amelyen a 13 éves Messi szerződtetését matekozta ki a Barcelona
Ā380 000 dolláros (135 millió forintos) kikiáltási áron árverésre bocsátják azt a papírszalvétát, amelynek révén a rajta lévő megállapodásnak köszönhetően Lionel Messi az FC Barcelonához került a 2000-es évek elején
Bajnokok Ligája – A már nyolcaddöntős csapatok
ĀA még kiadó helyek a szerdai (mai) játéknapon kelnek el
La Liga: a Barcelona nyerte az Atlético elleni rangadót
ĀA katalán sztárcsapat Joao Félix mesteri találatával 1–0-ra győzött hazai pályán
Bajnokok Ligája: győzött és nyolcaddöntős a Barcelona
ĀA címvédő Manchester City 0–2-ről fordított és csoportelső
Bajnokok Ligája: a Milan nyerte a rangadót, a Barcelona kikapott, az Atlético gálázott
ĀA Manchester City és az RB Leipzig is továbbjutott már, a Lazio is győzni tudott
Magyar válogatott szeretne lenni Yaakobishvili Áron
ĀA Barcelona legtehetségesebb fiatal focisták közé választott játékosa számára nem kérdés a cél
Bajban a Barcelona: hetekre kidőlt az alapember
ĀVasárnap este a Granada elleni a 2–2-re végződő meccs első félidejében kellett sérülés miatt lecserélni Jules Koundét
Lewandowski kidőlt a sorból
ĀA jelenlegi szezonban öt gólt és három gólpasszt jegyzett, ezzel csapata legeredményesebb játékosa
Xavi 100. meccsén van túl a Barca edzőjeként
ĀA csapat korábbi játékosa győzelemmel ünnepelte a kerek számot
Az FC Barcelona szerződést hosszabbított Xavival
ĀA 43 esztendős szakember 2021 novemberében vette át a csapat irányítását
BL: Gálázott a Barcelona, a Lazio kapusgóllal egalizált
ĀA címvédő Manchester Citynek az első félidőben 22 kapura lövése volt, a vendég Crvena zvezdának mindössze egy, mégis a szerbek vezettek 1–0-ra, aztán a 2.félidőben helyreállt a világ rendje
Barcelona: ötös a Betisnek
ĀA meccs emberének a friss igazolású portugált, Joao Felixet választották
La Liga: Lewandowski büntetőből szerzett góljával vitte el a 3 pontot a Barcelona Pamplonából
ĀA spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójának záró mérkőzésén a Barcelona 2–1-re nyert az Osasuna vendégeként
Erős mezőnnyel rendez utánpótlástornát a Barca Academy Hungary
ĀA gyerekek és szüleik egyre inkább értik és elsajátítják a Barca-stílust és értékrendet
Pedri szerezte az idény első Barca-gólját, jött is a 3 pont
ĀA Barcelona hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Cádizt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén
Három kiállítás a Barcelona idénynyitóján
ĀGólt a Getafe és a katalán sztárcsapat sem szerzett
A Barcelona sztárja is Szaúd-Arábiába igazolt
ĀFranck Kessié döntött úgy, hogy elhagyja a Barcelonát
Mégis lehetnek nézők a Barcelona első bajnokiján
ĀA Getafe egy 2017-es incidens miatt zárt kapuk mögött rendezte volna meg a Barcelona elleni első fordulós bajnokiját
Lewandowski a 21. század harmadik 600 gólos futballistája
ĀA lengyel csatár teljesítményét csak Ronaldo és Messi volt képes hozni
Hangáék vereséggel kezdték a Barcelona elleni döntőt
ĀAz egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzését vasárnap rendezik ugyancsak a katalán fővárosban
Messi szeretne visszatérni Barcelonába
ĀA legnagyobb akadályt azt jelenti, hogy a katalán egyesület egyelőre nem tud regisztrálni új játékosokat a liga szigorú pénzügyi szabályzata miatt
Xavi szerint Messi sokat segíthetne a Barcelonának
ĀAz argentin világbajnok játékosnak június végén lejár a szerződése a Paris Saint-Germain csapatánál
Hanga Ádámék bejutottak az Euroliga döntőjébe
ĀA negyeddöntőben a szerb Partizan ellen 0–2-ről történelmi bravúrral 3–2-re fordító spanyol királyi gárda az elődöntőben az ősi rivális Barcelonával – Hanga előző csapatával – szállt szembe
Ünnepelnek a katalánok: huszonhetedszer lett bajnok az FC Barcelona
ĀA gránátvörös-kékek vasárnap, az Espanyol 2–0-s legyőzésével biztosították be a klub történetének 27., a Lionel Messi 2021-es távozása utáni időszak első bajnoki címét
Huszonhetedszer bajnok az FC Barcelona
ĀA katalán derbin aratott kiütéses győzelme után, 2019-et követően lett újra ligaelső a gránátvörös-kék csapat
Megszenvedett a Barcelona a 10 emberrel küzdő Osasunával
ĀA spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 33. fordulójának keddi játéknapján a hajrában érkezett Jordi Alba 3 pontot érő közeli lövése
