Belga, észt és svájci politikus jelöltette magát az Európa Tanács főtitkári posztjára
ĀA jelenlegi főtitkár, Marija Pejcinovic Buric 2019 óta tölti be a tisztséget
ĀA jelenlegi főtitkár, Marija Pejcinovic Buric 2019 óta tölti be a tisztséget
ĀIdő előtt üresedhet meg az Európai Tanács elnöki széke
ĀCharles Michel, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke vasárnap jelentette be, hogy indul a júniusi európai parlamenti választásokon
ĀEgy szlovén EP-képviselő szerint az Európai Bizottság igazságtalanul bünteti a magyar diákokat és ösztönzi a migrációt
ĀA Die Presse szerint a magyar miniszterelnök a jobboldali populisták európai vezérévé nőtte ki magát, és nincs esély a leváltására
ĀA miniszterelnök úgy látja, ugyanaz történik, mint az illegális bevándorlás kapcsán
ĀAz ország 2024 végéig kilépne a Független Államok Közösségéből
ĀA Le Figaro szerint az EU bevonzza bajt a kontinensre
ĀUgyan már napokkal ezelőtt befejeződött az Európai Tanács idei utolsó ülése, ám jól mutatja, hogy milyen jelentősége volt az eseménynek, az azóta is szűnni nem akaró értékelésözön
ĀOrosz komikusok húzták csőbe Leo Varadkart
ĀAz EU-s kormányfők készek lettek volna lábbal tiporni az EU-s jogot, ha Orbán nem megy ki a teremből
ĀA francia elnök odaszúrt Orbán Viktornak, akitől elvárja, hogy európai módon viselkedjen, és ne ássa alá a politikai haladást
ĀRobert Fico szerint pusztán politikai gesztus, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
ĀOrbán Viktor bejelentette, hogy Magyarország nem vétózta meg a testület döntését, hanem távol maradt attól
ĀAz ukrán elnök szerint nincs B tervük, mindenképpen csatlakozni akarnak az Európai Unióhoz
ĀFinnország november végétől – az eredeti határidő szerint december 13-ig – zárta le a finn–orosz határátkelőket
ĀVlagyimir Putyin a volt moldovai elnöknek egy olyan történelmi térképet adott ajándékba, amely Nagy-Moldovát ábrázolta
ĀAz Európai Bizottság továbbra is kiemelt prioritásként kezeli a piac ellenállóképességének fokozását
ĀA megbeszélésre a decemberi EU-csúcs előkészítése keretében került sor
ĀA miniszter kiemelte, folytatjuk a tárgyalásainkat, hiszen az a cél, hogy a Magyarországot megillető összes uniós forráshoz hozzájussunk
ĀA javaslatok között kétkamarás rendszer létrehozása és új szavazási szabályok bevezetése is szerepel
ĀJelezte: Ukrajna támogatása erkölcsi és stratégiai kötelességük
ĀAz észt miniszterelnök pedig reméli, hogy Magyarország és Szlovákia jóváhagyja az ukrajnai segélycsomagot
ĀAz elnök szerint az olyan konfrontációkban, amilyeneket Oroszország kezdeményezett, az nyer, akinek hosszú távú stratégiája van
ĀSzerinte az EU vagy stabilitást és biztonságot exportálhat a szomszédos országokba, vagy bizonytalanságot terjeszt
ĀAz Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az izraeli-palesztin konfliktus nyomán kialakult helyzet miatt összehívott rendkívüli uniós csúcstalálkozót követően kedden nyilatkozott
ĀA politikus a fő kérdések között említette a következő bővítési kört, az uniós döntéshozatal reformját, valamint az EU-n belüli finanszírozás jövőjét
ĀA találkozón a kétnapos európai csúcstalálkozó témáit tekintették át
ĀKevés támogatója van az Európai Parlament elképzelésének, amelyet 25 éve időről időre felmelegítenek