Ünnep idején
Ā„A nemzetközi helyzet fokozódik.” Idézem most én is a zseniális Tanú című film egyik – sokak által sokszor idézett – mondatát. Tudniillik a mondat a jelen időkre is érvényes
Ā„A nemzetközi helyzet fokozódik.” Idézem most én is a zseniális Tanú című film egyik – sokak által sokszor idézett – mondatát. Tudniillik a mondat a jelen időkre is érvényes
ĀSzent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, de nem egy dologban egyetlenegy a világtörténelemben
ĀA nemzetmítosz interpretációi a kellő tartás és miheztartás végett szükségképpen az önérték büszke tudatában születtek meg
ĀA Nyílt Társadalom Alapítványok igazgatótanácsának döntését levélben közölték az érintett szervezetekkel
ĀA jobbközép egysége az egyetlen lehetőség arra, hogy Európában változás következzen be
ĀA Hans névre keresztelt vihar két ember halálát okozta, tetőket szakított le, és a feje tetejére állította a nyári időjárást
ĀArról cikkez a gazdasági lap, hogy a mostani válságnál sokkal rosszabb idők várnak Európára
ĀNémetország veszít korábbi innovációs képességéből, és mivel az Európai Unió legnagyobb gazdasága, magával ránthatja az egész uniót és különösen az autóipari együttműködésekben érintett országokat
ĀA skandináv országokban is csökkent a születések száma
ĀPetr Hablaty Fiala kormányfő szerint Csehország áttért a közös értékeken alapuló európai politikára
ĀA gazdasági számok egyértelműek: Németország recesszióba fordult, az ipar leépülése megkezdődött, az infláció az egekben van – sorolta a politikus
ĀAz Ulszan Hyundai 14-szeres válogatott labdarúgója szeretne visszatérni Európába, de a szerződés még köti
ĀMa, valamint holnap 23 olasz városban lesz életben a legmagasabb fokozatú hőségriadó
ĀAutó hajtott a tömegbe, szobrokat döntöttek le, papot bántalmaztak
ĀAz Egyesült Államokban jóval többe kerülnek a koncertjegyek, így az amerikaiak Európában szórakoznak
ĀSZOBAKATEDRA. Kundera a nyugati blokkot arra emlékeztette, hogy a kultúrája révén Közép-Európa egészében a Nyugathoz tartozik, és e kis nemzetek életében mindig is a kultúra hordozza az önazonosságot
ĀÉrdekes módszerrel próbálja az Európai Parlament újraírni a történelmet Brüsszelben
Ā„Nem engedhetjük meg, hogy kiválasztott országok másokra kényszerítsék akaratukat a háború és a béke kritikus kérdéseiben"
ĀEgyre több elégedetlen emberrel találkozom. Érthető. Vigasztal, hogy az elégedetlenség jó esetben termékeny erővé is válhat: jobban csinálni, előrébb jutni, akár példát mutatni
ĀAz Európai Bizottság lassan, de biztosan halad afelé, hogy egyre több tagállami hatáskört vegyen kézbe
ĀA chipgyártáshoz szükséges kritikus nyersanyagok exportjára vonatkozó kínai korlátozásnak azonnali hatása van
ĀEltűntek az emberhez méltó szabályok, melyek kialakítása, megkövetelése nélkül közösségi élet nem képzelhető el. Eltünedezőben vannak a közösségek is
ĀAz európai gáztárolók szövetsége szerint ha sikerül tartani a mostani szintet, akkor már augusztus végére elérhető lesz a fűtési szezon kezdetére előirányzott 90 százalékos szint
ĀA határozat a hivatalos kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba
ĀA kormányfő Bécsben elmondta, tavaly Európa határai mentén összesen 330 ezer illegális migránst állítottak meg
ĀIgen, Európának hívják kontinensünket, de már valójában nem az, csak nevét őrzi. Lényegét nem