Elefántokkal Európa ellen
ĀA nyugatiak többsége számára fontosabbak az elefántok, mint az emberi élet – mondta Botswana elnöke
ĀA nyugatiak többsége számára fontosabbak az elefántok, mint az emberi élet – mondta Botswana elnöke
ĀMindeközben Oroszország megkezdte légicsapásait az elektromos áramot termelő ukrán hő- és vízerőművekre összpontosítva
ĀNem szívesen adnák magyar tulajdonba egyik legfontosabb cégüket
ĀIndoklása szerint az Európai Unió gazdasági és biztonsági bázisa túlságosan függ a külső forrásoktól
ĀSzavai szerint új európai gondolkodásmódra lesz szükség
Ā„Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben” - tette hozzá
ĀÉvszázadok óta az a kérdés, hogy ki lesz Európa ura
ĀRétvári Bence: Az eredmény a rendőrség és a bűnmegelőzésben dolgozók munkájának köszönhető
ĀLeszögezték, hogy maguk kívánják megválasztani, hol és milyen mértékben vesznek részt a kezdeményezésben és melyik légvédelmi rendszert szerzik be
Ā„A globalisták célja Amerikában és Európában is ugyanaz: eltörölni értékeinket, illetve azokat a hidakat, amelyek összekapcsolnak minket”
ĀFranciaország maradt a legerősebb állam az Európai Unióban. Macronnak az az ambíciója, hogy a közösség külpolitikájának vezetője legyen
ĀGulyás Gergely: Martonyi János rendkívül gazdag életútra tekinthet vissza, amelynek során többször rávilágított a kettős identitás fontosságára
ĀA no-go zónák meglétéről a nyugati társadalmakban hosszú ideig a közép- vagy felső-középosztály sem tudott, mert nem találkoztak velük
ĀÖn tudta, milyen hagyományok terjedtek el a Magyarországon és azon kívül?
ĀEgy belga miniszter felhívta a figyelmet, hogy a szomszédos országokban már letartóztattak állítólagos ISKP-szimpatizánsokat
ĀHa őrült beszédnek is véljük Emmanuel Macron megnyilvánulásait, de talán van benne rendszer
ĀVagy legalábbis visszatérőben van. „Európa, vigyázz!” idézhetnénk Thomas Mann régi figyelmeztetését, ha… ha nem lenne fölösleges
ĀA helyreállítási tervhez szükséges tevékenységek késnek, sok beruházás valójában el sem kezdődött
ĀA tervek, célok a színfalak mögött készülnek, íródnak, beleszólásunk nincs, azt pedig naponta érzékeljük, hogy a kereszténységért s persze Európáért folytatott harcunk egyre reménytelenebb
ĀAz orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese ezúttal sem kegyelmezett
ĀA kontinens haderőfejlesztése váratlan akadályba ütközött
ĀMichel Forst úgy fogalmazott, hogy a világ veszélyes időket él át, de a nyilvánosság gyakran nem érti
ĀVaughan Gething lett az első fekete miniszterelnök Európában
ĀKifejtette, hogy a hazai gazdaság teljesítménye szempontjából a beruházások kritikus fontosságú szerepet játszanak
ĀÓriási pestisjárvány sírja lehet
ĀA tagállamok fegyverimportja kétszeresére nőtt az elmúlt években
ĀA szövetség több diplomatája úgy véli, ez egy reális forgatókönyv Trump megválasztása esetén, és Európa nincsen felkészülve rá