Csaknem 24 millió forintra büntette a Ferencvárost az UEFA
ĀA magyar bajnoki címvédő szurkolóit egy idegenbeli mérkőzésről kitiltotta az UEFA, de ezt a szankciót két évre felfüggesztették
ĀA magyar bajnoki címvédő szurkolóit egy idegenbeli mérkőzésről kitiltotta az UEFA, de ezt a szankciót két évre felfüggesztették
ĀPascal Jansen vezetőedző ezúttal már a kezdőben számít rá
ĀPascal Jansen: Az eddigi legerősebb ellenfelünk következik
ĀA török bajnokság rangadóján esett újabb csorba a portugál sztáredző karrierjében
Ā„Lehet, hogy elégedetlenek a szurkolók a mutatott játékkal, de az eredmények jönnek”
ĀA válogatott labdarúgó elmondta, mi a célja új klubbjánál
ĀAz ukrán együttes a háború miatt nem játszhat hazai környezetben
ĀAz európai szövetség szombat este hozta nyilvánosságra, hogy az együttesek milyen sorrendben játszanak egymással az Európa-liga 36 csapatos alapszakaszában
Ā„Nem mindennap érkezik Magyarországra csúcscsapat a Premier League-ből”
ĀA csoportkör szeptember 25–26-án rajtol
ĀA Ferencvároson kívül két olyan együttes lesz a második legrangosabb európai kupasorozatban, amely magyar játékost foglalkoztat
ĀA párharc győztese az El, a vesztese pedig a Kl főtáblájára kerül
ĀA visszavágót jövő csütörtökön Nagyszebenben rendezik
ĀSőt, 1960-ban az Eintracht Frankfurt ellen négyszer talált a kapuba
ĀA német együttes már az eddigi 51 veretlen meccsével is rekorder
ĀFontos szerepet kap az újonc csapatban
ĀA szlovén Slavko Vincic a Bajnokok Ligája fináléját fogja vezetni
ĀA Bundesligát már megnyerő, a Német Kupában is döntős Leverkusennek ez immár a 49. veretlen mérkőzése volt sorozatban
ĀA Bayer Leverkusen immár 44 mérkőzés óta veretlen az idényben
ĀA Vörösök az elmúlt héten két fontos mérkőzésen is vereséget szenvedtek
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya a második félidőre állt be
ĀA két csapat 2020 őszén a BL csoportkörében találkozott egymással, akkor mindkét összecsapáson vendégsiker született
ĀA német együttes a párharc első felvonásán 1–0-s győzelmet aratott, a találkozó egyetlen góljában pedig kulcsszerepe volt a magyar válogatott támadónak
ĀAz első mérkőzésen gól nélküli döntetlen született
ĀA 61 éves tréner jövő hétfőtől veszi át az együttes irányítását
ĀHárom francia együttes küzd a nyolcaddöntőbe jutásét
ĀA meccset a palesztin–izraeli fegyveres konfliktus miatt halasztottak el október 26-ról
ĀAz európai szövetség honlapja szerint a románok magyar válogatott beállójának hat lövése volt a német bajnokságot veretlenül vezető fővárosiak otthonában
ĀJürgen Klopp csapata vasárnap a Brentford ellen javíthat