Köd, majd napsütés, szél és hózápor
ĀÉszak felől szakadozott frontális felhőzet vonul át az országon
ĀÉszak felől szakadozott frontális felhőzet vonul át az országon
ĀA nyugatira, délnyugatira forduló szelet időnként élénk, néhol erős lökések kísérhetik
ĀÁltalában borult lesz az ég, inkább csak keleten, délkeleten szakadozhat, vékonyodhat átmenetileg a felhőzet
ĀIgyanakkor az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható
ĀGomolyfelhők képződhetnek, de kevés helyen zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat
ĀReggel, délelőtt egyre inkább a keleti és déli megyékben fordulhat még elő elszórtan csapadék
ĀA felhős területeken a felhőzet szakadozottá válik
ĀA Dunántúl felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, majd a déli óráktól megvastagodik a felhőzet
ĀA keleti, északkeleti tájakon is fokozatosan szakadozik a felhőzet
ĀDélnyugat, nyugat felől egyre intenzívebbé válik a felhőképződés
ĀA nap első felében az ország délnyugati felén időnként még fátyolfelhők szűrhetik a napsütést
ĀA délutáni órákban a gomolyfelhők időszakosan jobban össze is állhatnak, majd estére fokozatosan csökken a felhőzet
ĀHa Ön is úgy érezte, túlságosan fúj, igaza volt
ĀNyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet
ĀA napos időt követően erőteljes felhőképződésre számíthatunk
ĀA délnyugati tájakon valószínű a legkevesebb felhő
ĀA gyorsan vonuló vastagabb felhőtömbök időszakosan zavarhatják a napsütést
ĀA Dunántúlon felhősebb idő várható, és ott délutánig még várható eső, zápor