Fröccsöntött kard és sisak
ĀBarcaföldvár sokat látott várából turisztikai attrakció lett. Az igaz, hogy alapjait a Német Lovagrend rakta le, de inkább a város lakóit védte a századok során
ĀBarcaföldvár sokat látott várából turisztikai attrakció lett. Az igaz, hogy alapjait a Német Lovagrend rakta le, de inkább a város lakóit védte a századok során
ĀSzobakatedra. A természet csendje valóban olyan (még az Áprily-versek rendkívüli madárarzenáljával is), hogy tele van a belső csöndre intő hanggal. S nem csak akkor és azért, mert az ember számvetésre készül
ĀHamarosan indul a közbeszerzési eljárás
ĀBemutatták A maga természete szerint és szabadon című filmet Kolozsváron
ĀCsak látszólag teremt jobb helyzetet a gázhálózat hiánya
ĀA városvezetés döntésének értelmében elhalasztották egy részben beépített ingatlan, illetve a városi könyvtár eladóvá vált szárnyának megvásárlását
ĀHiába jöttek meg a buszok, a járműveket mégsem lehet használni
ĀMegunták, hogy két szék kötött folyton a földre esnek
ĀJobb híján le kellett cserélni a táblákat
ĀKiemelte, a Kárpátaljának járó támogatásokat semmilyen körülmények között nem csökkentik, sőt emelik, hiszen ők vannak a legnehezebb helyzetben
ĀAntal Árpád polgármester bejelentette: csak akkor ül tárgyalóasztalhoz a szoborállítást kezdeményező szervezetekkel, ha visszavonják a város érdekeit sértő pereiket