Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja
ĀMagyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is részt vesz az ENSZ terrorellenes küzdelmében - hangsúlyozta Szijjártó Péter
ĀMagyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is részt vesz az ENSZ terrorellenes küzdelmében - hangsúlyozta Szijjártó Péter
ĀA magyar kormány által is támogatott testület jelentései tudományos alapot szolgáltatnak az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményéhez kötődő politikai tárgyalásokhoz
ĀElutasítja hazánk a konszenzusos döntéshozatal megszüntetését az uniós külpolitikában
ĀA pandémia időszaka megmutatta, az emberi testvériség és a teremtett világ gondozása képviseli az integrált fejlődés és a béke egyetlen útját - fogalmazott enciklikájában a Szentatya
ĀAz ENSZ közgyűlésében szólalt fel Novák Katalin családügyi miniszter + VIDEÓ
ĀA köztársasági elnök részt vett az ENSZ virtuális csúcstalálkozóján
ĀÖnöknek nemcsak nagyszerű múltja van, de szép jövő előtt is állnak – fogalmazott a miniszterelnök + VIDEÓ
ĀVakcinát már gyártják, és az első tételeket már a régiók nagy részébe le is szállították
ĀHa befogadjuk a migránsokat, megismétlődhetnek a 2015-ös események – véli az osztrák kancellár
ĀSzvjatlana Cihanouszkaja Észtország meghívására kap szót a testület pénteki ülésén
ĀAz ENSZ Gyermekalapja kutatásban vizsgálta a pandémia hatását a családokra – Már több mint tizenötmillióan fertőződtek meg a koronavírussal világszerte
ĀDonald Trump amerikai elnök áprilisban jelezte először a kilépési szándékot
ĀA Kormányzati Tájékoztatási Központ reagált az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közleményére
ĀBár megszakadtak a hagyományos beszállítási láncok, de új útvonalak és ellátási módszerek jelentek meg, és gyakoribbá válhat az intravénás szerhasználat
ĀJárvány és alvilág
ĀJelentős ára lesz, ha nem cselekszünk a klímaváltozás feltartóztatása ügyében
ĀENSZ: Bibliai méretű éhínségekkel szembesülhetnek mintegy három tucat országban néhány hónapon belül, ha most nem készülnek fel és cselekszenek
ĀGuterres: A tanulságok nélkülözhetetlenek lesznek ahhoz, hogy a jövőben esetleg megjelenő hasonló kihívásokra hatékony választ tudjunk adni
ĀLegfontosabb célja, hogy a gyengébb egészségügyi rendszerrel rendelkező országoknak segítséget nyújtson a járvány elleni harcban
ĀAz ENSZ főtitkára haladéktalan és összehangolt fellépésre sürgette a világ vezetőit a globális járvánnyal szemben
Ā„A világszervezet jelenlegi vezetése abban érdekelt, hogy a világ stabil régiói megrendüljenek”
ĀA terrorellenes küzdelem azonban nem része a szervezet költségvetésének - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter
ĀSikeres volt az Egyesült Államok nyomásgyakorlása, így Abbász javaslatát egyelőre nem tűzik napirendre, s kérdéses, hogy egyáltalán előterjesztik-e szavazásra
ĀA nemzetközi jog világosan beszél: ha valakinek el kell menekülnie a hazájából, akkor az első biztonságos országig mehet, ott kell maradnia átmenetileg mindaddig, amíg a hazatérés körülményei nem lesznek adottak
ĀMagyarország számára különösen fontos, hogy a nemzeti kisebbségek és az őshonos kisebbségek jogait az ENSZ is megvédje
ĀA résztvevő országok nem tudtak megállapodni az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról - Az ENSZ főtitkára szerint nemzetközi közösség elveszített egy fontos lehetőséget
ĀSzijjártó Péter: Ezeknek az embereknek nem a visszafogadásáról kellene beszélni
ĀMagyarország aktív és sikeres résztvevője a nemzetközi közösség terrorizmusellenes küzdelmének - mutatott rá Szijjártó
ĀTrump már két éve bejelentette a lépést