Az ENSZ humanitárius segélyszervezete szerint Mianmarban a lakosság harmada szorul segélyekre
ĀGriffiths hangsúlyozta, hogy a válságok sújtotta lakosság „többet és jobbat érdemel a vezetőitől és a nemzetközi közösségtől”
ĀGriffiths hangsúlyozta, hogy a válságok sújtotta lakosság „többet és jobbat érdemel a vezetőitől és a nemzetközi közösségtől”
ĀLibanonban több mint 450 ezer palesztin menekült él, többségük 12 menekülttáborban
ĀVéleménye szerint ha van olyan időszak, amikor az ENSZ Alapokmányának és az ott megfogalmazott céloknak érvényt kell szerezni, akkor a mostani bizony olyan
ĀSzijjártó: Támogatunk mindent, ami végre békét hozhat a világ bármely pontján
ĀA szigetországban 2021-ben, Jovenel Moise elnök meggyilkolása után szabadult el végleg a pokol
ĀBrown szerint a tálibok által kiadott 80 rendeletből 54 kifejezetten a nők és lányok jogainak csorbítását célozza
ĀA jelentés mindemellett kiemeli, hogy a legtöbb civil halálos áldozat a hadművelet kezdetének első hónapjaiban volt
ĀAz ENSZ Emberi Jogi Hivatala szerint eddig négyezernél is több halálos áldozatot követelt a konfliktus, köztük civilek százaival
ĀA terrorszervezet módosította stratégiáját, elvegyült a helyi lakosság között
ĀHamisnak bizonyult az az elképzelés, hogy a tálibok megváltoztak és mérsékeltebbé váltak volna az előző afganisztáni uralmuk idejéhez képest
ĀA térségben az egymással is szemben álló milíciák rivalizálása még mindig nehezíti a segélykonvojok útját
ĀA közeli kórházban hiányoznak az ellátásuk szempontjából fontos egészségügyi felszerelések
ĀA junta katonai célpontok elleni támadásokkal indokolta a bombázásokat
ĀAnkara állítólag diplomáciai tárgyalásokat folytat az ENSZ, Oroszország és Ukrajna képviselőivel
ĀTöbb nemzetközi szervezet és nyugati ország is elítélte az orosz ellenzéki elleni újabb büntetést
ĀA libanoni kormány által közzétett statisztikai adatok szerint mintegy kétmillió szíriai menekült él a több mint 5,5 millió lakosú Libanonban
ĀEgyelőre hivatalosan még nem erősítették még a tényt
ĀAz igényelt humanitárius támogatásnak még csak kevesebb, mint 30 százaléka finanszírozott a szervezet szerint
ĀZavarba ejtő felvétel terjed egy ENSZ-alkalmazottról, aki különös módját választotta a nemzetközi kapcsolatok építésének
ĀKörnyezetkárosítás persze van, és ennek elsődleges oka a mértéktelenség. Mértéktelenséggel a leghatalmasabb gazdagság is elherdálható
ĀAntónio Guterres kiemelte, a fekete-tengeri kezdeményezés felmondásával a legkiszolgáltatottabbak fogják megfizetni a legmagasabb árat
ĀA nyugati hatalmak aggályukat fejezték ki, hogy számos olajtanker tartózkodik a Szansa-öbölben
ĀA harcok miatt már több mint 737 ezren menekültek el Szudánból, állítja az ENSZ
ĀAmerikai tisztségviselők jelezték: aggasztja őket King sorsa, miután Észak-Korea eddig semmiféle információt nem adott ki róla
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök szerint Oroszország képes kiváltani az ukrán gabonát a nemzetközi piacon
Ā„Ez a hét a szomorúság és a csalódás hete volt”
ĀNéhány nappal korábban jelentette be a WFP, hogy regionális irodát nyit Taiz tartományban
Ā„Ezeknek a támadásoknak hatása van jóval Ukrajna határain túl is”
ĀA NAü szakértői eddig nem figyeltek meg nehézfegyverzetet, robbanóanyagot, vagy aknákat
ĀMinden célmegye saját járműkészletet kapott, amely megfelel az elsőbbségi szükségleteknek