A következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás
ĀKelemen Hunor az RMDSZ államfőjelöltjeként több szavazatot kapott, mint öt évvel ezelőtt
Calin Georgescu független jelölt nyerte az elnökválasztás első fordulóját
ĀMegvan ki lesz az ellenfele december 8-án
Az erdélyi magyarságnak is bele kell szólnia Románia fejlődésébe
ĀCsoma Botond: Ott kell lenni, mert ha nem vagyunk ott, akkor nem is vesznek figyelembe
Kelemen Hunor: A józan észre szavaztam
ĀTétje van a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulójának
Tánczos Barna: Erősíteni kell a közösséget
ĀFontos hogy az erdélyi magyarok megmutassák, hogy élni és tenni akaró nagy közösség az övék
Megvan Tuskék elnökjelöltje
ĀA varsói főpolgármester mérkőzne a posztért, Sikorskit már legyőzte
Trump Florida főügyészét jelöli legfőbb ügyésznek
ĀBondi jelölése új irányt jelent az Egyesült Államokban az igazságügyi minisztériumnak
Joe Biden elengedi Ukrajna adósságait
ĀEz része annak az erőfeszítésnek, amely Kijev megerősítésére irányul Donald Trump hivatalba lépése előtt
Biden már ki sem ejti a megválasztott elnök nevét
ĀA leköszönő amerikai elnök alig mutatkozik, papírból beszél, szinte bujkál a sajtó elől
Cégvezetőből kereskedelmi miniszter
ĀTrump leendő minisztere vezeti majd a vám- és kereskedelempolitika átalakítására vonatkozó programot
Románia: Nem jelentek meg a kormánypártok képviselői az államelnökjelöltek televíziós vitáján
ĀKelemen Hunor a tévévitán kifejtette, hogy Románia legégetőbb gondja a népességfogyás
Szijjártó Péter: Világméretű katasztrófához vezethetnek a távozó elnöki döntések
ĀA külgazdasági és külügyminiszter kedden reggel a Facebook-oldalán mondta el, hogy az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk
A káosz helyett újra a rend a Trump-adminisztráció célja
ĀA hivatalba lépő amerikai elnök ott folytatja, ahol abbahagyta: indul a határfal építése az Egyesült Államokban
Trump-adminisztráció: Tömeges elbocsátások jöhetnek
ĀA szövetségi kormány működésének racionalizálása nagymértékben lehetséges elnöki rendeletek révén
Karoline Leavitt lesz a Fehér Ház sajtótitkára
ĀDonald Trump: Karoline Leavitt fenomenális munkát végzett a történelmi kampányom országos sajtótitkáraként
Trump veje kulcsszerepet játszik majd az amerikai közel-keleti politikában
ĀJared Kushner külső tanácsadó lesz a tervek szerint
Rambo is Trumpot támogatja és csodálja
ĀSylvester Stallone szerint az új amerikai elnök a második George Washington, az Egyesült Államok első elnökéhez hasonlatos politikai szereplő
Az ukrajnai háború talán legbrutálisabb éve következhet
ĀDonald Trump csak abban bízhat, hogy képes lesz belezsarolni Moszkvát és Kijevet egy tűzszünetbe
Elon Musk titokban találkozott az iráni ENSZ-nagykövettel
ĀEgy újonnan létrehozott, kormányon kívüli részleget fog vezetni
Orbán Balázs: Donald Trump győzelme sok kézzelfogható lehetőséget teremt Magyarország számára
ĀAz amerikai befektetői közösség az egyik legjelentősebb az országban
Robert F. Kennedy Jr.-t jelöli egészségügyi miniszterré Donald Trump
ĀA kijelölt egészségügyi miniszter az élelmiszer-biztonság növelését és a gyógyszerek engedélyezésének szigorítását ígérte
Trump csapata a Pentagon kirúgandó tisztjeinek listáját állítja össze
ĀA megválasztott elnök stábja egyelőre nem reagált a megkeresésre
Rubio szenátor lesz az Egyesült Államok új külügyminisztere
ĀAz elnök a szabadság erőteljes hangjaként jellemezte a külügyminiszter-jelöltet
A szejm elnöke is indul a jövő évi lengyelországi elnökválasztáson
ĀHolownia házelnökké választásának első évfordulóján egy vidéki gyűlésen közölte, hogy a Lengyelország 2050 nevű kormánypárt saját jelöltet indít
Elon Musk is kormánytag lesz
ĀA Tesla-vezér Vivek Ramaswamy vállalkozóval együtt vezetheti az újonnan létrehozott kormányzati hatékonysági minisztériumot (DOGE)
Veterán katona lesz a Pentagon irányítója
ĀA november 5-i elnökválasztás győztese közleményben hozta nyilvánosságra döntését Pete Hegseth jelöléséről
Trump jött, a románok rettegnek a magyar területi követelésektől
ĀTrump győzelmével térségünkben Orbán Viktor nyeri a legtöbbet, akinek jó a viszonya az új amerikai elnökkel
