Eddig 1400 külföldön élő román állampolgár regisztrált levélszavazásra
ĀA román jogszabályok csak a parlamenti, illetve az államfőválasztás esetében teszik lehetővé a levélszavazást
ĀA román jogszabályok csak a parlamenti, illetve az államfőválasztás esetében teszik lehetővé a levélszavazást
ĀSeagal Putyint a világ legnagyobb vezetőjének nevezte
ĀAz INSCOP felmérése azt vizsgálta meg, milyen eséllyel indulnának az egyes pártok vezetői
ĀEddig egyetlen választás előtt sem hagyták jóvá nő indulását, sem olyan jelöltét, aki a kormányzási módszerek radikális megreformálását hangoztatta
ĀA republikánus elnökjelölt szerint elnöksége idején Kína és Oroszország sem „játszadozott”
ĀA kiállást elemzők jelentős politikai fejleménynek nevezték
Ā„Ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta Ohio állam republikánus szenátora
ĀScott Ritter szerint az ukrán válságot még a választások előtt megoldják
ĀA 2024 őszén esedékes amerikai elnökválasztás próbára teszi a demokráciát
ĀGordana Sziljanovszka-Davkova már elnöki kampányát is a „Macedónia újra büszke lesz!” mottóval folytatta le
ĀTrump előző elnök, republikánus jelölt, valamint Biden hivatalban lévő elnök, a demokrata párt jelöltje szerdán közölte, hogy elfogadja a CNN hírtelevízió vitára szóló meghívását június 27-re és az ABC országos televízió szeptember 10-i meghívását is
ĀA gép szárnya a nemzetközi repülőtéren gurulás közben ütközött egy másik repülőgépnek
ĀA New York Times és a Siena College legfrissebb felmérése szerint Arizona, Georgia, Michigan, Nevada és Pennsylvania államban a kihívó legyőzné a hivatalban lévő Joe Bident
ĀA vádat emelő ügyészség koronatanúja, Michael Cohen tanúvallomását hétfőn hallgatták meg New York-ban
ĀDonald Trump New Jersey-ben tartott kampánygyűlést, Joe Biden Washington államban adományozói találkozóval folytatta választási kampányát a hétvégén
ĀHamarosan egyetlen amerikai sem marad az USA-ban
ĀBezártak a szavazóhelyiségek, az országos választási bizottság tájékoztatása szerint a részvételi arány meghaladta a 40 százalékot
ĀKorábban többször is kijelentette, hogy újraválasztása esetén 24 órán belül el kívánja érni az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus rendezését
ĀMagyarország európai uniós tagságának 20 évét értékelték a szakértők az MCC rendezvényén
ĀA republikánus elnökjelölt brutális politikai tőkét kovácsolhat abból, hogy jogilag vegzálják
ĀLondoni elemzők állítják ezt
ĀNem kizárt egy Zelenszkij megbuktatására irányuló katonai puccs
ĀA Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján Biden kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen