Részleteket árult el Musk a pártprogramjából
ĀA jövő évi félidős választásokon már meg is méretné magát az American Party
ĀA jövő évi félidős választásokon már meg is méretné magát az American Party
ĀMájus vége és június eleje között ezekben átlagosan 5600 embert tartottak fogva naponta
ĀKabulban úgy vélik, tudnának mit ajánlani az elismerésért cserébe
ĀIsmét megvizsgálta a hírszerző szervezet, hogy az oroszok segítették-e hatalomba Donald Trumpot 2016-ban
ĀAz America Party megalapítása után Trump csalódottságát fejezte ki, és üzleti érdekekkel magyarázza Musk irányváltását
ĀDonald Trump amerikai elnök eredetileg július 9-ig terjedően, 90 napra függesztette fel az április 2-án közölt vámok bevezetését
ĀArra, hogy képviselőket juttasson a kongresszusba, kevés az esélye, a jelöltjei viszont eldönthetik egy-egy billegő körzet sorsát
ĀAkár 70 százalékos vámokat is kivetne augusztus 1-től az amerikai elnök
ĀIgaz, hogy könnyebben indult el az életben, de az is tény, hogy a maga útját járja
ĀA Meta agresszív toborzási kampánya az új szuperintelligencia laboratórium létrehozásának köszönhető
ĀMár csak az aláírásra vár a jogszabály
ĀEgyüttműködést tervez a NATO keleti szárnyán fekvő államokat tömörítő Bukaresti Kilencek formátumában
ĀElon Musk Thomas Massie mellé állt, és pénzzel száll harcba a deficitellenes képviselők védelmében
ĀA Kongresszus és külügy is a sajtóból értesült – a Trump-adminisztrációban belső harcok dúlnak a katonai támogatás körül
ĀA Tesla és SpacX vezér napokon belül zászlót bontana az "America Party"-val
ĀDigitális adó miatt robbant a vita – vámháború jöhet az északi szomszéddal
ĀMegállapodások a Föld három különböző pontján
ĀRobert C. Castel: A NATO-tagállamok megadták magukat Donald Trumpnak
ĀTrumpot cáfolja a hírszerzés – Witkoff árulást emleget és vizsgálatot ígér