A legsikeresebb ellenzéki képviselő is a fideszes polgármesterjelöltet támogatja Győrben
ĀA győri szocialisták korábbi vezetője után újabb ellenzéki állt be a fideszes jelölt mögé
ĀA győri szocialisták korábbi vezetője után újabb ellenzéki állt be a fideszes jelölt mögé
ĀAz EP Magyarországot elmarasztaló határozata a Soros-szervezetek és a bevándorláspárti erők újabb nyomásgyakorlása - jelentette ki Hidvéghi Balázs
ĀItt az ellenzék új bajai videója
ĀAz ellenzéki pártok szegény és hátrányos helyzetű embereknek ajánlottak pénzt, hogy szerepeljenek egy valótlan tartalmú lejárató videóban, de olyan is volt, akit fenyegetéssel vettek rá a szereplésre
ĀA marxista gyökerek és a szélsőjobbal való tényleges együttműködés Szanyi szerint összeférhetetlen
ĀAz ellenzék politikusai folyamatosan és egyre agresszívabban áskálódnak Magyarország ellen - mondta a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője
ĀKarácsony Gergely szemmel láthatóan szívesen lenne miniszterelnök jelölt
ĀNem az Országgyűlés lesz az ellenzéki ellenállás fő terepe a következő időszakban – fogalmazott Kunhalmi Ágnes választmányi elnök a szocialisták évzáró sajtótájékoztatóján
ĀJanuártól a közgazdász végzettségű politikus vezeti az újpesti szakrendelőt - Íme a Momentumos Grace Klinika - reagált a döntésre Deutsch Tamás
ĀNacsa Lőrinc szerint a teljes ellenzék ma is a migránskvóta mellett áll
ĀTöbbek között Vágó István és Vásárhelyi Mária is fővárosi cégek felügyelőbizottságába ülnek be
ĀMiközben most az önkormányzatokban saját maguknak sorra emelik a fizetéseiket egyetlen többlettámogatást, béremelést és sem szavaztak meg
ĀNagy Ernő a gyanú szerint szabálytalanul játszott át egy önkormányzati lakást a lányának, jelenleg is nyomozás folyik ellene
ĀAz ellenzék egyre több agressziót és trágárságot visz be az ülésekre, az eddigi fegyelmi szabályok pedig nem rendelkeztek elég visszatartó erővel, ezért kell rajtuk változtatni - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője
ĀHalász János szerint az ellenzéki párt Brüsszelben is a magyar érdekeket támadja, az Európai Parlamentben a „legvadabb bevándorláspárti szélsőliberálisok” közé tartozik
ĀDömötör Csaba: Az önkormányzati választást a Fidesz-KDNP fölényesen megnyerte, a kormánypártok 1,8 millió szavazatot kaptak, míg a katyvaszkoalícióba összeálló ellenzék összesen csak 1,3 milliót
ĀA Momentum elnöke többeket nyugdíjazna a DK-ból
ĀVeszekedik az ellenzék Gyurcsány ügyvédje miatt
ĀJól ismert balliberális politikusok jutottak komoly pozíciókhoz az új városvezetés első heteiben
ĀA Fővárosi Közgyűlésben is folytatják az indokolatlan pénzszórást a balliberálisok
ĀKarácsony Gergely nem tud ellenállni a neki dirigáló régi, balliberális világnak
ĀPesterzsébet után a XI. kerületben is két kézzel szórja a pénzt az ellenzék
Ā„Azok a szocialisták emlegetnek orosz befolyást, akik fél évszázadon át voltak a szovjet diktatúra helytartói és a kommunista párt jogutódjai”
ĀA Fidesz szerint a bukott miniszterelnök most is arra készül embereivel a fővárosi és a többi önkormányzatban, hogy szétlopják a közpénzt és dróton rángassák Karácsonyt, valamint a többi ellenzékit
ĀA tavaszi EP-választások eredményeihez képest a kormánypártok növelni is tudták szavazóik számát, míg az ellenzéknél ez csökkent - Nem tudni, milyen szerepe volt a voksolás során a Borkai-faktornak
ĀFarkas Örs szerint teljesen egyértelmű, hogy Karácsony Gergely titkol valamit
ĀAz MTVA reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a találkozóval ez a tavaly év vége óta tartó politikai cirkusz végre lezárulhat
ĀGulyás Gergely: Ez a szemlélet nem csak most, hosszútávon is nagyon káros - GALÉRIA
Ā„A Fidesz-KDNP jelöltjei azt a célt tűzték ki a kormánnyal együttműködésben, hogy szebbé, jobbá, élhetőbbé tegyék a településeket”
ĀAz ország 3177 települése közül 828-on van Fidesz-KDNP-s jelölt a polgármesteri posztra, emellett 387 jelölt élvezi a kormánypártok támogatását, ezzel szemben az ellenzéki polgármesterjelöltek száma mindössze 128