Az Egyesült Királyság doppingvétség miatt kizárta az elhunyt bokszolót
ĀPosztumusz eltiltást is kapott
Elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze
Ā51 évesen, tragikus hirtelenséggel halt meg
Elhunyt a montenegrói labdarúgó-válogatott kapusa
ĀA kilencszeres válogatott játékos halálának oka egyelőre ismeretlen
Elhunyt András Sándor költő, irodalomtörténész
ĀSzámos művel gazdagította az irodalmi életet
Elhunyt Varga Szilvia, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja
ĀHosszú betegség után, 53 évesen halt meg
Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas kanadai író
ĀMűvei világszerte nagy kritikai és közönségsikert arattak és aratnak
Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
ĀHorváth László 1940-ben született Budapesten, tehetségére Radványi Géza rendező figyelt fel, és ezt követően számos magyar filmben szerepelt
Elhunyt egy mozgósított férfi a Krivij Rih-i hadkiegészítő parancsnokságon
ĀA férfihoz azonnal mentőt hívtak, és az orvosok kiérkezéséig elsősegélyben részesítették
Elhunyt Soponyai Géza
ĀFantasztikus hajói nemcsak másoknak hoztak sportsikereket, ő maga is sokszor vehetett át versenykupákat
Tibi, a gyilkos őzbak
ĀAz igazságügyi orvos szakértő összesen 31 szúrt-hasított sérülést talált a testen
Egy kárpátaljai férfi megfojtott egy huszonhárom éves kijevi nőt Ungváron
ĀA szakértői vizsgálatok szerint a nő a helyszínen életét vesztette
Ötre emelkedett a ralibaleset halálos áldozatainak száma
ĀA baleset körülményeit büntetőeljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség
Meghalt az egyik utolsó vastüdőben élő ember
ĀAz Egyesült Államokban már csak egy beteg él, aki vastüdőt használ
Belehalt az ukrán férfi a mozgósítás előli menekülésbe
Ā33 éves harkivi férfi holttestét húzták ki a Tiszából
Elhunyt Szalay Péter, az Alkotmánybíróság volt tagja
ĀA jogász 1988–1990-ben Pozsgay Imre államminiszter titkárságán kormánytanácsos, majd kormányfőtanácsos is volt
Elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi magyar író
ĀAz évtizedek során a magyar irodalom olyan remekművei láttak napvilágot a kezei között, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő
Elhunyt Kévés György építész
ĀSzámos nívós épület megtervezése köthető a nevéhez országszerte
Hadgyakorlat során vesztette életét két lengyel katona
ĀA katonákat egy lánctalpas jármű gázolta el az értesülések szerint
