Együttműködés Egyenlítői-Guineával
ĀA katolikus hit fontos közös pontot jelent a két ország és a két nemzet között
ĀA katolikus hit fontos közös pontot jelent a két ország és a két nemzet között
ĀEgyre nyilvánvalóbb, hogy a nyugati nyomásgyakorlás Pekingben sem váltja be a hozzá fűzött reményeket
ĀErősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel
ĀMaradéktalanul betartják az érvényben lévő megállapodásokat
ĀHankó Balázs: Innovációról, kutatásról, oktatásról is szó volt a találkozón
ĀA német klinikai képzés a magyar tanterv alapján valósul meg, a végzettek pedig a Semmelweis Egyetem diplomáját kapják majd kézhez
ĀSzijjártó Péter: Az Oroszországgal szembeni szankciók nem működnek
ĀA tárcavezető emlékeztetett, hogy a két ország már korábban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá
ĀAz együttműködés középpontjában a tudományos kutatómunka előmozdítása áll
ĀA tárcavezető hangsúlyozta, az Európai Unióba irányuló illegális migrációt nem lehet megállítani a Száhel-térséggel való együttműködés nélkül
ĀA két ország közötti kapcsolat fontosságát jól mutatja, hogy a két miniszter az elmúlt egy évben már harmadszor találkozott
ĀAleksandar Vučić: Mindennek az újítás és a tudomány az alapja
ĀKísérleti statisztika mutatja be az ipari termelékenységet befolyásoló tényezőket
ĀAz azeri elnök egyúttal kiemelte, a dél-kaukázusi térség stabilitása és biztonsága nagyban függ Azerbajdzsán és Oroszország szoros együttműködésétől
ĀTo Lam a keddig tartó látogatása alatt várhatóan találkozik még Li Csiang kínai miniszterelnökkel és több más vezető tisztségviselővel
ĀKövér László megköszönte kollégájának a határvédelem terén, különösen a rendőri erők biztosításában nyújtott osztrák segítséget
ĀPenny Wong elítélte az észak-koreai rakétakísérletek kiterjesztését, amelyek meglátása szerint veszélyeztetik a regionális biztonságot
ĀSzáz iraki hallgatónak ajánlanak fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon
ĀKatolikus és Protestáns nézőpontok ütközése
ĀKiemelt hangsúlyt kap a rendelkezésre álló adatok terjesztése a vállalkozások felé
ĀAz uniós tagállamokat és intézményeket meghívták az elnökségi rendezvényekre, amelyek célja a közös kihívások kezelése
ĀMegállapodást kötött az Országos Onkológiai Intézet és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
ĀSzijjártó Péter: Mind a két állam sokat profitált a nemzetközi beruházásokból