Egyiptomi rejtélyek, amelyekre nem találnak magyarázatot
ĀA tudósok által a piramisok mélyén tett felfedezések némelyike azonban nemcsak érdekes, hanem riasztó is
Valkusz kikapott, 1–1-re áll az osztályozó Kairóban
ĀA mieink Marozsán Fábián és Fucsovics Márton nélkül utaztak el az egyiptomi fővárosba az osztályozóra
Az egyiptomi piramisokhoz köthető az első fémszennyezés
ĀTörténelmi-régészeti jelentősége van
Marozsán és Fucsovics nélkül a magyarok Egyiptomban
ĀNagy Zoltán: Nem lesz könnyű, de győzni megyünk
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet megszavazta, hogy a hadsereg maradjon a gázai-egyiptomi határövezetben
ĀA nemzetbiztonsági miniszter tartózkodott, a védelmi miniszter pedig ellenezte a döntést
Mumifikált fejet adtak vissza Egyiptomnak
ĀA lelet az időszámítás előtti 170 és 45 közötti időszakból származik
Ez az utolsó ismert egyiptomi hieroglifa
ĀNílus egyik szigetén álló vallási központ több mint 600 éven át szolgált fontos referenciapontként
A népszerű királynő, aki feltalálta a vibrátort
ĀEgy éjszaka száz férfit is elfogyasztott Kleopátra
Az ókori Egyiptom „sikoltozó” múmiájának komor rejtélye megoldódni látszik
ĀA Sikoltó Asszonyt több mint három évezreddel ezelőtt temették el
Tűzszüneti megállapodásról tárgyaltak
ĀAz Izrael és a Gázai övezetben aktív Hamász terrorszervezet háborújában az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom próbál közvetíteni
Veszélyes dolog lehet a múmiák testében
ĀKell-e attól tartanunk, hogy a maradványokból bármilyen vírus vagy baktérium szabadulhat ki?
Az új egyiptomi és brit külügyminiszterrel egyeztetett Josep Borrell
ĀAbdelatival egyetértettek a gázai tűzszünet szükségességében
Több mint háromszáz múmiákkal teli sírt tártak fel Egyiptomban + VIDEÓ
ĀEgy kutatócsoport Asszuán ókori városát vizsgálja
Uniós cégek több mint 40 milliárd euró értékben kötnek megállapodásokat Egyiptommal
ĀA pénzt megújuló erőforrásokba, gyártásba és az élelmiszer-ellátás biztosításába fektetik
Az ókori egyiptomi „irodai dolgozóknak” szörnyű testtartásuk volt
ĀEz derül ki az eltorzult csontvázakból
Izrael elfoglalta a Gázai övezet Egyiptommal szomszédos sávját
ĀRafah városban is folytatták a támadást
Egyiptom szerint a megállapodások alapja a rafahi átkelő működése
ĀVisszautasítják az izraeli ellenőrzést
Nagy Márton a magyar–egyiptomi gazdasági kapcsolatok zászlóshajó projektjeiről egyeztetett
Ā1350 vasúti vagon legyártására született megállapodás
Már az ókori Egyiptomban is próbálkoztak a rák gyógyításával
ĀFelismertek bizonyos daganatos betegségeket, bár még nem értették teljesen azok biológiai alapjait
Kövér László az Országházban fogadta az egyiptomi képviselőház elnökét
ĀEurópa biztonsága Észak-Afrikánál kezdődik – hangsúlyozta
Négyezer évvel ezelőtt is már próbálták kezelni a rákot
ĀSebészeti úton próbálták eltávolítani
Megtalálták II. Ramszesz eredeti szarkofágját
ĀA fáraó uralkodását Egyiptom egyik legsikeresebb periódusának tekintik
Sok nő és gyerek halt meg a Rafah elleni újabb izraeli légicsapásban
ĀMár negyvenre nőtt a halottak és hatvanötre a sebesültek száma
A macskák titka az ókori Egyiptomban
ĀAz egyiptomi királyi család tagjai aranyba öltöztették macskáikat
Így segített a Nílus a piramisok megépítésében
ĀAz eltűnt folyóág felfedezése magyarázattal szolgál arra is, hogy miért épültek olyan sűrűn egymás mellé Gíza és List között a piramisok
Ismeretlen szerkezeteket fedeztek fel az egyiptomi piramisok alatt
Ā Az új mérések anomáliát tártak fel
Egyiptom támogatni fogja az Izrael elleni népirtásról szóló vádat
ĀA beadványt Dél-Afrika kezdeményezte a hágai Nemzetközi Bíróságon
