Egyiptomban a tenger mélyén gigantikus dolgot találtak - VIDEÓ
ĀHa Egyiptom kapcsán régészeti hír jön, akkor az óriási nyilvánosságra tart számot azonnal
ĀHa Egyiptom kapcsán régészeti hír jön, akkor az óriási nyilvánosságra tart számot azonnal
ĀEgymás után kerültek elő a holttestek, tavasz óta már 135-öt emeltek ki az építési területen talált egykori temetőből
ĀAmely sok tízezer magyar szívét melegséggel tölti meg
ĀA felfedezés szenzációs volt, és nagyon ritka Egyiptomban
ĀA magyar honvédelmi miniszter Egyiptomban találkozott Mohamed Zaki védelmi miniszterrel
ĀEgyiptomi régészek közel járnak, hogy felfedezzék a történelem egyik leghíresebb szerelmes párjának titkát
ĀA szabályozás értelmében a fejkendő viseléséről mindenki szabadon, külső nyomás nélkül maga dönthet
ĀA felfedezés arról árulkodik, hogy a korai oszmán korban az emberek a hivatalos hit mellett népi varázslókhoz is fordultak
ĀAz 1,8 kilométer hosszú és 145 méter magas óriásgát feladata, hogy duplájára növelje az áramtermelést
ĀA gízai nagy piramisban bukkantak titkos folyosó nyomaira
ĀNem történt sérülés, és nem került szennyező kőolajszármazék a vízbe
ĀII. Tavadrosz négynapos látogatást tesz Magyarországon a kormány meghívására
ĀA legenda szerint a királynő úgy csábította el Caesart, hogy egy szőnyegtekercsben érkezett hozzá
ĀMindenkinek tátva maradt a szája
ĀA két fél egy orosz ipari övezet létrehozásán is dolgozik a Szuezi-csatorna térségében
ĀTényleg hihetetlen, hogyan építették fel őket
ĀAz ősbálna a Tutcetus rayanensis nevet kapta
ĀVégre megfejtették az évezredes rejtelmet, a modern technológia vezetett a szenzációs eredményhez
ĀA luxusutazások szervezésére szakosodott cég olyan kalandot rakott össze, amelyen az utazók is részt vehetnek a feltárásban
ĀA sztélé lefordítására jelenleg is folynak erőfeszítések
ĀFriss kutatást közöltek az építménnyel kapcsolatban
ĀMagyarországról eddig 255 vasúti kocsit szállítottak ki, és a megrendelt további 314 kocsi gyártása is folyik
ĀAz utóbbi hetekben a svéd diplomáciai képviselőket Rijádban és Teheránban is bekérették
ĀEgy vizsgálat feltárt konkrét javítást a képen