Fehér Ház: az év végén elfogy minden forrás Ukrajna támogatására, ha a Kongresszus nem fogadja el az elnök javaslatát
ĀA jelenlegi források az év végéig elégségesek
ĀA jelenlegi források az év végéig elégségesek
ĀErdoğan egyértelművé tette álláspontját
ĀCsütörtökön egy amerikai kerületi bíró előzetes rendelkezést adott ki a kínai alkalmazás blokkolását illetően
ĀKijev fájlalja, hogy az emberek figyelmét a palesztin–izraeli konfliktusra terelik
ĀA magyar ősökkel bíró kapus 121-szer játszott az amerikai válogatottban 2002 és 2017 között
ĀA szám idei világbajnoka az 50 méteres medencében zajló nemzetközi viadalon 1:55.95 perces idővel csapott célba
ĀMacaulay Culkin pénteken avatta fel a csillagot
ĀAz amerikai kongresszus alsóháza fosztotta meg tisztségétől
ĀLátogatható a Capitolium fenyőfája is
ĀAz USA lakosságának 59 százaléka tartja helyesnek Ukrajna támogatását
ĀIzrael folytatja a terrorszervezet felszámolására irányuló akcióit
ĀSokaknak ismerősnek tűnhet ez a cím, csak éppen nem Európával, hanem Amerikával kapcsolatban, és eredetiben úgy hangzott, hogy Amerika legyen az amerikaiaké
ĀPhenjan műholdat, hordozórakétát gyártott, és a kilövést is saját maga hajtotta végre
ĀJimmy Carter több hónap után először jelent meg a nyilvánosság előtt az Atlantában tartott templomi búcsúztatón
ĀAlex Murdaugh már kétszeres életfogytig tartó büntetését tölti gyilkosságért
ĀAz utas viselkedése kapcsán mentális egészségügyi problémák merültek fel
ĀEgy négyéves kislányról van szó, szüleit a terroristák gyilkolták meg
ĀRengetegen hiszik, még hatvan év után is, hogy eljön egyszer az igazság pillanata
ĀA kérdéses területre Kína mellett Tajvan és Vietnam is igényt tart
ĀCsak olyanokat engednek el, akiknek nem tapad vér a kezéhez
ĀA Hamász fogságában mintegy 10 amerikai állampolgár lehet, sorsuk bizonytalan
Ā„Messziről nézvést még megvolna Európa”: a katedrálisok még állnak, a múzeumok őrzik a több száz év alatt a világ minden részéből összeharácsolt kincseket