Gyurcsány, a gyógyító
ĀA tévedések közé sorolnánk azt is, hogy a gyurcsányi üzenet már ott elbukott, hogy a DK politikájának semmi köze nincs a szociáldemokráciához
ĀA tévedések közé sorolnánk azt is, hogy a gyurcsányi üzenet már ott elbukott, hogy a DK politikájának semmi köze nincs a szociáldemokráciához
ĀNem tudom, milyen lesz az ősz, az biztos, hogy az Országgyűlés ülésszaka elé időzítve megsűrűsödtek a nyilvánosságban az ellenzéki politikusok és egyéb éceszgéberek valóságleíró, -értelmező kinyilatkoztatásai
ĀHont András szerint nehéz eldönteni, hogy mit gondol valójában a DK elnöke
ĀÖrvendezhetünk, mert az immár egy esztendeje mutatta be tagjait a DK-s árnyékkormány
ĀMesterházy: Életképesebb alternatívát kínálna egy szakértői árnyékkormány
ĀA pártelnök változatlan népszerűtlensége mellett továbbra is leénekli a feleségét a színpadról
ĀA XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldali politikusok elvették a reményt a választópolgároktól
ĀA kormánypárt közleményben reagált Kálmán Olga és Molnár Csaba nyilatkozatára
ĀA Fidesz reakciója Mustó Géza (DK) nyilatkozatára
ĀNem tetszett nekik, hogy együttműködik a Fidesszel
ĀA politikai frontvonalak megdermedtek, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék többi része pedig önmagával küzd. Mindenkinek megvan a saját gólemje
ĀA kormánypárt közleményben reagált Gy. Németh Erzsébet (DK) nyilatkozatára
ĀA Gyurcsány-párt, amely szocialista átigazolásokkal átvehette a hatalmat Zuglóban, trükkös szavazással verte át a lakosság nagyon széles körét
ĀMég a nigeri elnöki palotában is járt tavaly ősszel Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselő
ĀMár a nyár eleji, szám szerint nyolcadik (!) kordonbontást is csekély érdeklődés övezte, ám a héten összehívott rendkívüli parlamenti ülés szükségszerűen érdektelenségbe fulladt
ĀAz ellenzék ugyan nekifutásból igyekezett rárontani Orbán Viktorra, ám hitelesség híján még a legdurvább támadás is visszapattant indítójára
ĀMit főznének nekünk holnap, ha a kormányrúdhoz kerülnének? Gyurcsány valami olyasmit felelt erre, hogy kiszámíthatóságot és reményt, s elkezdett handabandázni valamit a „profitinflációról”
ĀA kormány ezzel szemben békepárti, megvédi az országot a háborútól, emellett csökkenő pályára állította az inflációt
ĀAz ellenzékhez sorolt politikai szereplők bebizonyították, nem igaz, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, nekik négyszer is sikerült
ĀEzzel együtt az orosz agressziót sem ítélték el
ĀA DK elnöke tovább játssza a jó rendőr-rossz rendőr játékot Karácsony Gergellyel
ĀAz országot miniszterelnökként tönkretevő, majd az ezt követő lassan másfél évtizedben az ellenzéket leuraló Gyurcsány Ferenc a parlamentben tovább folytatta ámokfutását
ĀÚjabb parkolók válnak fizetőssé, valamint bicikliutat jelölhetnek ki az Üllői és a Váci út bizonyos szakaszain
ĀBeköszöntött a nyár, az ellenzéki pártok pedig aláírásgyűjtésbe kezdtek. Azt kérik az aktivistáktól, hogy balatoni pihenés helyett a flaszteren korteskedjenek. Negyven fokban
ĀA remény embere, illetve asszonya, Dobrev Klára egy posztban tudatta, hogy – idézzük – addig nem áll meg, amíg az elmúlt évek egyik legnagyobb gazemberségében nem tesznek igazságot
ĀA DK valószínűleg nem áll be Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választáson