Fontos esemény volt a budapesti ifjú fizikusok világbajnoksága
ĀA magyar csapat a tizedik helyen, vagyis a bronzérmet kapók közül a legjobb pozícióban végzett
ĀA magyar csapat a tizedik helyen, vagyis a bronzérmet kapók közül a legjobb pozícióban végzett
ĀA tanulók ezúttal is ingyenesen juthatnak hozzá
ĀA túlzsúfolt előadótermek az oktatás minőségének romlásához vezetnek
ĀKövér László az országos szakmai tanulmányi és a szakma kiváló tanulója versenyeken szólalt fel
ĀAz államtitkár gratulált a nagydöntőbe jutott 19 anyaországi és külhoni csapatnak és felkészítő tanáraiknak
ĀKiemelte, hogy az egyetem „a térség szervező ereje”
ĀLeverte az adatvédelmi biztos kismegszakítóját az ötlet
ĀSzámítások szerint akár százezer diák is vállalhat alkalmi vagy hosszú távú munkát az iskolaszövetkezetek szervezésében
ĀFontos hatása a felmérésnek, hogy párbeszédet eredményezhet mind a szülők, mind a pedagógusok között
ĀA mai „digitális világban" szükség van az okostankönyvekre
Ā„Magyarország legnagyobb léptékű oktatásfejlesztési időszakában vagyunk” – jelentette ki
ĀSimicskó István kiemelte, a katonáké fontos hivatás, rájuk mindig szüksége lesz a hazának és a nemzetnek
ĀNagy-Vargha Zsófia kiemelte, hogy új alapokra szeretnék helyezni az immár 16 éves Nemzeti Tehetség Programot
ĀA vállalatcsoport High-Tech Suli programja 21. századi digitális tanterem kialakítására és a hozzá kapcsolódó szakmai program megvalósítására ad támogatást
ĀÉvek óta tartó szexuális zaklatással vádolnak egy professzort
ĀCél, hogy a sporton és a természetjáráson keresztül egészség- és környezettudatos életmódra ösztönözzék a táborozókat
ĀA tartományokból származó diákoknak már rögtön az újévi ünnep után vissza kellett térniük Phenjanba, hogy dolgozzanak
ĀA diákok ételmérgezésre utaló tünetekkel jelentkeztek a sürgősségin