A demográfiai problémákra nem a migráció a megoldás
ĀAz Európai Unióban 2021-ben 4,09 millió gyermek született, félmillióval kevesebb, mint 2010-ben
Novák Katalin: Az ukrajnai háború és a demográfiai válság is fenyegeti Európát
ĀA köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy erős családokra van szükség
Kína a házassági és gyermekvállalási kultúra új korszakát akarja megteremteni
ĀAz új projektek mellett a kínai tartományok számos intézkedést vezettek be a gyermekvállalás ösztönzésére
Ferenc pápa és Giorgia Meloni közösen sürgette a „demográfiai tél” megállítását
ĀFerenc pápa szerint a család nem a probléma, hanem a megoldás része
Olasz családpolitikai konferencia: évi félmillió gyerek születésére van szükség
ĀMás világ előtt állunk, mint amelyben az előző és a mostani szülőgeneráció él, és mindent meg kell tennünk, hogy előre haladjunk, ne hátra – hangoztatta Eugenia Roccella
Melbourne lett Ausztrália legnagyobb városa, megelőzte Sydney-t
Ā2021. júniusi kormányzati adatok szerint lakossága 4 875 400 fő volt
Romániában több mint húszezer gyereknek mindkét szülője külföldön dolgozik
ĀA Mentsétek meg a gyermekeket 2010 óta támogatja a külföldön dolgozó romániai szülők otthon hagyott gyermekeit és gondozóikat
Komoly eredményeket ért el a magyar kormány az elmúlt tizenkét évben a demográfia terén
ĀBeneda Attila a magyar kormány demográfiai intézkedéseit ismertette Belgrádban
Februárban 6526 gyermek született és 10 760-an haltak meg
ĀKevesebben házasodtak, mint tavaly ugyanebben az időszakban
Csak a bevándorlásnak köszönhetően nőtt Csehország lakossága tavaly
ĀA statisztikai adatokban nincs benne az a 432 ezer ukrán állampolgár, akik ideiglenes tartózkodási engedéllyel éltek Csehországban
Demográfiai kérdések és válaszok
ĀAz ipari forradalomig, kivéve talán egyes városok népességének hirtelen megnövekedését, az embereknek nem lehetett olyan benyomása, hogy a Föld lakossága növekszik
Demográfiai drámák
ĀAz uralkodó népesedési elmélet régóta adós számos alapkérdés megválaszolásával, hisz a „demográfiai átmenetek” máig is érvényben lévő elmélete eleve alkalmatlan az emberiség komplex reprodukciós folyamatainak megértésére
Éljünk magunknak?
ĀAz ötven évvel ezelőtti vita a kibontakozó szocialista „jóléti erkölcs” (Kaparj kurta, neked is jut!) jelenségei között, elsősorban a gyermektelenek, az „antianyák” és az anyák között húzódott a frontvonal
Boulevard Voltaire: Orbán Viktor mutatja az utat a franciáknak
ĀA magyar kormányfő távol áll a média által kialakított „szélsőjobboldali-idegengyűlölő” képtől
A bevándorlók maguk alá gyűrik a fehér Amerikát
ĀAz Amerikai Egyesült Államokban jelenleg még a magukat fehérnek vallók aránya 58 százalék, de számuk a teljes népességben folyamatosan és visszafordíthatatlanul csökken
Már nyolcmilliárd
ĀHa valóban meg akarjuk érteni a demográfia démonjait, akkor az eddigitől teljesen eltérő módon kell feltenni ezeket a kérdéseket
Kevesebb gyerek, kevesebb halál és kevesebb új házasság volt júliusban
ĀA halálozások száma ez év január–júliusában 13 százalékkal csökkent
Magyarország pozitív kivétel az európai demográfiai tendenciákban
ĀA kedvező hazai folyamatok nagyban köszönhetők az elmúlt 12 év stabil, célzott és kiszámítható családpolitikájának
Most már csökkentené az abortuszok számát Kína
ĀPeking folytatja a harcot a népességfogyással, mindinkább látszik az egykepolitika elhibázottsága
Folyamatosan emelkedik Magyarországon a gyermekvállalási kedv
ĀA 2010-től elindult célzott és pronatalista családpolitika – az adókedvezmények, a családvédelmi akcióterv, az otthonteremtési program – hatására nő a termékenységi arányszám
Novák Katalin: A magyar családpolitika eredményei helyben is érezhetők
ĀA demográfiai adatok jó irányba mozdulnak, egyre több gyermek születik, egyre többen kötnek házasságot - mutatott rá a miniszter
Novák Katalin: Sikeres a magyar kormány családpolitikája
ĀA termékenységi ráta Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül - emelte ki a miniszter
A családbarát politika javított a demográfiai mutatókon
ĀAz elmúlt tíz év legjelentősebb gazdasági eredménye, hogy több mint nyolcszázezer fővel bővült a munkaerőpiacon jelen lévők száma, amit a járvány alatt is sikerült megőrizni
A magyarokat foglalkoztatja az ország demográfiai helyzete
ĀFelmérésének eredményeit tette közzé a KINCS
2016 óta javulnak a demográfiai mutatók
ĀA család és a fenntarthatóság kapcsolatáról beszéltek nem állami szervezetek képviselői a IV. Budapesti Demográfiai csúcson
Világhírű filozófussal találkozott Orbán Viktor
ĀÉric Zemmour esszéista, publicista a Karmelita kolostorban folytatott megbeszélést a miniszterelnökkel és Novák Katalinnal + FOTÓK
Mike Pence: A világban a család a legfontosabb
Ā„Magyarországon és másutt is ebben a térségben látni, hogy megfelelő vezetéssel és megoldásokkal meg lehet fordítani a demográfiai hanyatlást”
