A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első
ĀZsigó: 2010 óta három és félszeresére emeltük a családok támogatására fordítható összeget + VIDEÓ
ĀZsigó: 2010 óta három és félszeresére emeltük a családok támogatására fordítható összeget + VIDEÓ
ĀZsigó Róbert: Segítjük a fiatalok munkaerőpiacra történő kilépését, a saját otthonhoz jutást és a családalapítást is + VIDEÓ
Ā„Azzá az emberré, aki ma vagyunk, nem a rendelkezésünkre állt anyagi javak tettek, hanem a szeretet, amit kaptunk”
ĀKrisztus megtestesülését, földi születését ünnepli karácsonykor a keresztény világ. Ez az üdvösségtörténet központi eseménye, Jézus Krisztus a Fiú, a Logosz, az Ige, akire az ószövetségi nép ősidők óta várt
ĀTámogatja a magyarországi egyházak közös nyilatkozatát
ĀSzentkirályi Alexandra: A magyar kormány az ország történelmében eddig példátlan módon támogatja a gyermeket vállaló szülőket + VIDEÓ
ĀA koronavírus-járvány kezdete óta a pápa többször felszólalt a családon belüli erőszak ellen
ĀA minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével együttesen, néhány dolgozó így akár 37 százalékos emeléssel is számolhat + VIDEÓ
ĀTállai András: Péntek reggelig már 560 ezer adóvisszatérítési nyilatkozat érkezett az adóhivatalhoz
ĀMüller Cecília: A gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család védetté váljon + VIDEÓ
ĀA kampány a hazai wellness-lehetőségekre, a közös családi elvonulásokra, a szezonális gasztronómiára, a kulturális élményekre fókuszál
Ā„Az alaptörvény is védi az életet már a fogantatástól kezdve, és olyan kötelezettséget is ró a kormányzatra, hogy támogassa a házasságot mint egy férfi és egy nő kapcsolatát”
ĀTizennégy vallási közösség, köztük a református, közös nyilatkozatban erősítették meg a bibliai álláspontot: a házasság nő és férfi között köttetik
ĀZsigó Róbert: A családi pótlékot nem kapó szülők december végéig küldjék vissza az adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatot!
ĀOlyan magyar emberekhez fordultam, akiket érdemes meghallgatni, akikre érdemes figyelni, akiket személyesen is nagyra értékelek - mondta a kötetet szerkesztő Novák Katalin
ĀA családbarát kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy ne csak a gyermekek világnapján, hanem minden egyes napon jó legyen gyereknek lenni