Négy szó, amit semmiképp ne írjon bele az önéletrajzba
ĀAz apró szavak nagy szerepet játszanak az első benyomásban
ĀAz apró szavak nagy szerepet játszanak az első benyomásban
Ā2026 januárjától eltűnnek a Google Global Cache szerverei
ĀMilliárd dolláros üzlet
ĀHónapokig követték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei a gyanús pénzügyi manővereket
ĀAz a vita, ami most zajlik Budapesten, méltatlan a DK-vezér szerint
ĀAutónként akár négymillió forint is lehet a támogatás
ĀA cég tetőlemezeket értékesített és műszaki kivitelezést vállalt
ĀNégy cég 20-30 alkalmazottat veszített a mozgósítás miatt
ĀA brazil szójadara olasz, szlovén és osztrák cégeken keresztül érkezett Magyarországra, fiktív belföldi cégek beiktatásával
ĀA felmérésre az Amerikai Kereskedelmi Kamara ukrajnai tagvállalatai körében került sor
Ā„Walt Disney forog a sírjában azért, amit Bob tett a cégével” – fogalmazott a milliárdos
ĀAz új struktúra a kis- és középvállalkozásokra fog épülni
ĀEgy cég terve most az, hogy az álomformálást a szélesebb közönség számára is elérhetővé tegye
ĀA vér is megfagyott az ereikben a jelenetet látva, és nem tudtak segíteni
ĀTrump nettó vagyona jelenleg 3,1 milliárd dollár
ĀAz amerikai médiában egy ideje már keringenek hírek Muszajev részvételéről a Forbes-üzletben